Augusztus 11-én jelentettük be Jevhen Makarenko érkezését, aki a szombati, Gyirmót elleni bajnokit már végigjátszotta a Vidiben. Az ukrán középpályás a pénteki edzés után válaszolt kérdéseinkre.

- Gyerekkorod óta tudatosan arra készültél, hogy profi labdarúgó legyél?

Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy igen. Édesapám nagy álma volt az, hogy profi futballista legyen belőlem, már nagyon fiatal koromtól kezdve jártam fociedzésekre. 5-6 éves lehettem, amikor bekerültem a Dinamo Kijev akadémiájára - ott kezdődött el az én hosszú utam, amelynek mostani állomása a Vidi. 

- Ki volt gyerekkorodban az a futballista, akire felnéztél, akire példaképként tekintettél?

Két egykori Dinamo Kijev játékos, Szerhij Rebrov és Andrij Sevcsenko voltak gyerekkoromban a kedvenceim, mindketten ragyogó labdarúgók voltak, később pedig edzőként is eredményesek tudtak lenni. Fontos volt számomra, hogy a példaképeim nem csak jó futballisták voltak, de abban a klubban futballoztak hosszú évekig nagyon eredményesen, ahol én is elkezdtem focizni. 

- Később pedig te is szép sikerek részese voltál Kijevben, hiszen két alkalommal nyertél bajnokságot és kétszer kupát a Dinamoval. Közel tíz év után aztán klubot, sőt országot váltottál 2017-ben. Miért pont Belgiumba igazoltál és milyen volt számodra ez a váltás?

Úgy érzem, hogy sokat kaptam és remélem, hogy sokat is adtam a Dinamo Kijevnek az ott töltött évek során. A bajnoki címekre és a kupagyőzelmekre rendkívül büszkén tekintek vissza. A belga bajnokságban szerepelni számomra egy izgalmas kihívás volt, valamint úgy érzetem, ahhoz, hogy tovább fejlődjek, külföldre kell igazolnom, ahol egy teljesen új kultúrát, új szabályokat, új mentalitást ismerhetek meg, ezáltal pedig nem csak labdarúgóként, de emberként is több lehetek. Mielőtt Belgiumba igazoltam, természetesen néhány ott játszó barátom véleményét is kikértem, mindenki nagyon pozitív dolgokról számolt be, amit aztán később magam is megtapasztaltam. Igyekeztem az első perctől kezdve, az edzéseken és a mérkőzéseken is tudásom legjavát nyújtani. Az elmúlt években Belgiumban két nagyon különböző csapatban játszottam. A Kortrijk teljesen más célokért küzdött, mint az Anderlecht - utóbbi klubnál természetesen minden szezonban a bajnoki cím megszerzése a cél. Szerettem a Kortrijk-ban futballozni, nagyon sok játéklehetőséget kaptam, amivel úgy érzem, tudtam élni, mindig jó szívvel gondolok vissza a klubra. Az Anderlechtben valamivel kevesebb lehetőséget kaptam, de ott is nagyon jó kapcsolatom volt a csapattársakkal és a szakmai stáb tagjaival is. Összességében pozitívan értékelem a belgiumi éveimet.

- Melyik volt a legemlékezetesebb meccsed eddigi karriered során?

Karrierem legemlékezetesebb és talán legszebb meccse a nyári Eb-n, a svéd-ukrán találkozó volt, amelyre csereként szálltam be a hosszabbításban. A rendes játékidőt a kispadról, a hosszabbítást pedig a pályáról is igazi álomként éltem meg. Azt a meccset soha életemben nem fogom elfelejteni, büszke vagyok arra, hogy részese lehettem. Még most is kiráz a hideg, ahogy visszagondolok arra, hogy a 121. percben szerzett góllal legyőztük Svédországot a nyolcaddöntőben. 

- Pályafutásod korai szakaszában hosszabb ideig szerepeltél a balhátvéd pozícióban, hogyhogy végül középpályás lett belőled?

Igazából az akadémiai évek során végig középpályás voltam, majd amikor a Dinamo Kijev 2012-ben kölcsönadott a Hoverla Uzhhorod együttesének, akkor az ottani vezetőedző próbált ki balhátvédként és mivel sikerült jó teljesítményt nyújtanom, megragadtam abban a pozícióban. Később a Dinamo Kijevben is sokat játszottam bal oldali védőként, sőt még Belgiumban is bevetettek ezen a poszton, de aztán a Kortrijk akkori edzője, Glen De Boeck nagyobb potenciált látott bennem a középpályán, úgyhogy a védelem tengelyéből a középpályára kerültem. Őszintén megmondom, hálával tartozom neki, mivel sokkal jobban érzem magam a középpályán, ott ugyanis aktívabban részt vehetek a játék szervezésében.

- Amikor felmerült annak a lehetősége, hogy a Vidibe igazolj, beszéltél a Magyarországon játszó ukrán labdarúgókkal az itteni viszonyokról?

Természetesen. Ivan Petrjakot régebbről ismerem, többször szerepeltünk együtt a válogatottban, tőle nagyon sok jót hallottam a magyar fociról, a nagyszerű stadionokról, na meg a Vidiről. Ivanon kívül Igor Kharatinnal és Oleksandr Zubkovval is beszélgettem, ők is csupa jót mondtak a magyar élvonalról. Emellett tanulmányoztam a Vidi történelmét is, tisztában vagyok azzal, hogy egy nagy tradíciókkal rendelkező klubról van szó, amely az elmúlt tíz évben a magyar labdarúgás meghatározó együttese lett. Büszke vagyok arra, hogy ennek a klubnak lehetek a játékosa. Sosem szerettem nagy szavakat használni és ígérgetni, úgyhogy ilyet most sem szeretnék. Az a típus vagyok, aki nem szavakkal, hanem tettekkel szeretne bizonyítani, erre pedig a pályán lesz lehetőségem.