Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az Újpest volt játékosa az NB I-es karrier után többek között csütörtöki ellenfelünk labdarúgója is volt.

Két évet töltött Magyarországon a belga Nikolas Proesmans, aki egy sérülés miatt végül 25 NB I-es találkozóval a háta mögött hagyta el az Újpestet, hogy később csatlakozzon csütörtöki ellenfelünkhöz, az Ararat Yerevanhoz. Proesmans 11 találkozón, végig kezdőként szerepelt az örmény élvonalban, szerződését azonban nem hosszabbította meg, ma pedig már családjával Olaszországban él. Nikolas szívesen válaszolt kérdéseinkre, ugyanakkor már az elején leszögezte, hogy 2015-ös ottléte óta nagy változáson ment keresztül a csapat és a klub, így a legaktuálisabb információkat már nem tőle fogjuk megtudni.
“Korábbi együttesem, az Ararat egy komoly klub és egy jó csapat, amerikai-svájci tulajdonosának örmény gyökerei vannak, ezért is támogatja a klubot. A szándékai komolyságát jelzi az is, hogy nemrég fejeztek be egy új edzőközpontot a városhatárokon kívül, a csapat mérkőzéseit pedig általában a Nemzeti Stadionban játszotta. Azt nem tudom, hogy most miért Gyumriban kerül sor a MOL Fehérvár FC elleni visszavágóra, amikor én ott voltam, erre nem volt példa, én is Jerevánban éltem. Jereván egyébként egy igazi nagyváros, sok lehetőség volt eltölteni az edzéseken, mérkőzéseken kívüli időt. Olyan nagy tömegek nem voltak a bajnoki meccseken, pedig a legtöbb találkozóra ingyenes volt a belépés. Azt hozzá kell tenni, hogy Örményországban nem mindenkit érdekel a labdarúgás, talán ennek az az oka, hogy nincs igazi történelme a sportágnak ott. A válogatott más lapra tartozik, a nemzeti csapat meccseire jobban megmozdulnak az emberek” - mondta honlapunknak Nikolas Proesmans.
Marcel Heister: "Az utolsó pillanatban bekapott gól miatt csalódottak vagyunk"
2021. Július 08.
Bombagólt szerző játékosunk értékelte az Ararat Yerevan elleni mérkőzést.
Szabics Imre: "Nehéz meccset játszottunk egy rendkívül kellemetlen ellenféllel"
2021. Július 08.
A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - Ararat Yerevan találkozót.
Döntetlen az Ararat elleni első EKL-meccsen
2021. Július 08.
Marcel Heister szerzett vezetést kevéssel a vége előtt, de a hosszabbításban kiegyenlítettek az örmények.
Szabics Imre: “Örülünk, hogy kezdődik a tétmérkőzések sorozata”
2021. Július 08.
Csütörtökön 20:00 órakor fogadjuk az Ararat Yerevan csapatát a MOL Aréna Sóstóban.
Vardan Bichakhchyan: “Fehérváron egy erős csapat fogad minket”
2021. Július 08.
Felkészülten érkezett Magyarországra az Ararat Yerevan küldöttsége.
A MOL Aréna Sóstóban edzett az Ararat Yerevan
2021. Július 07.
Megérkezett Székesfehérvárra örmény ellenfelünk.



















