
Három találat is 11-esből született a szombati bajnokin.
Második csapatunk szombaton a ZTE FC II vendégeként lépett pályára Zalaegerszegen. A fehérvári kezdőben ott volt Tarnóczi Roland is, aki közel másfél év után lépett ismét pályára, fiatal játékosunk két súlyos sérülést szenvedett 2019-ben és 2020-ban, hosszan tartó rehabilitációja szerencsére jól sikerült és ismét száz százalékos állapotban van.
Jól kezdtük a találkozót, többet birtokoltuk a labdát és Tóth Bence valamint Elek Ákos több alkalommal is zavart okozott a hazai kapu előtt. A 25. percben Molnár Bence fejelt kapura egy szögletet követően 5 méterről, Gyurján nagyot védett. A 33. percben Tóth Bencét rántották le a 16-oson belül, a büntetőt Elek Ákos higgadtan értékesítette (0-1).
A második félidőből nem telt el 20 másodperc, amikor egyik védőnk kezére pattant a 16-osunkon belül a labda, a játékvezető azonnal a büntetőpontra mutatott. Szalay magabiztosan váltotta gólra a 11-est (1-1). Alig 5 perccel később Papp Marcell cselezett a bal szélről befelé, majd a 16-oson belül buktatták támadónkat, a spori ezúttal sem habozott befújni a 11-est, melyet a sértett szépen lőtt a jobb alsó sarokba (1-2).
A játék képe alapján úgy tűnt, a mieink magabiztos győzelmet szereznek, azonban hiába birtokoltuk többet a labdát és hiába vezettünk több veszélyes támadást is, a meccset nem sikerült lezárnunk. Sőt, a 84. percben a csereként pályára lépő Fehér egy lecsorgó labdát közelről a kapunkba juttatott, majd a 88. percben Szalay 22 méterről lőtt nagy szabadrúgás-gólt, mellyel a hazaiak az utolsó 5 percben a maguk javára fordították a meccset.
Második csapatunk legközelebb vasárnap délután Mosonmagyaróváron lép pályára.