Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Középpályásunk értékelte az MTK elleni bajnokit.

"Az első félidőben nem játszottunk rosszul, sokat volt nálunk a labda, a helyzeteink is megvoltak, de csak egy gólt tudtunk szerezni. Az MTK első gólja után kicsit kiestünk a ritmusból, ami nem fordulhatott volna elő. A vendégek ezt megérezték és ki is használták. Ugyanazok a játékosok vagyunk, akik voltunk, de egyszerűen nem jönnek az eredmények. Valahogy meg kell fordítanunk ezt a folyamatot, és ebben a nehéz időszakban össze kell tartanunk" - mondta a lefújás után Alef.
Visar Musliu: "A jelenlegi helyzetből csak maximális összefogással tudunk kilábalni"
2021. Február 14.
Védőnk szerint minél előbb meg kell találnunk a megoldást.
Márton Gábor: "Nem zártuk le a mérkőzést, a hibáinkat pedig megbüntették"
2021. Február 14.
Vezetőedzői értékelések a Vidi-MTK mérkőzés után.
Győzött az MTK a MOL Aréna Sóstóban
TUDÓSÍTÁS @ 2021. Február 14.
Hangya góljával már a 8. percben vezetést szereztünk, de a második félidőben megfordították a meccset a vendégek.
Michael Boris: "Kiemelkedően kell játszanunk, ha pontokat akarunk szerezni"
2021. Február 14.
A vendégek vezetőedzője csapata megfelelő felkészültségében bízik.
Márton Gábor: "Van miért revansot vennünk az MTK-n"
2021. Február 14.
Vezetőedzőnk bízik a csapatban.
Nikolics Nemanja: "Küzdeni fogunk egymásért és a szurkolóinkért is"
2021. Február 13.
Csapatkapitányunk szerint a szerdai MOL Magyar Kupa-siker nagy lökést adhat a csapatnak.



















