Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Első vidis gólját szerző középpályásunk az utolsó két idei bajnokit is győzelemmel akarja zárni.
"Boldog vagyok, hogy sikerült megszereznem az első vidis gólomat. Rendkívül jól kezdtük a Budafok elleni meccset és szerencsére ezúttal nem csak helyzeteket dolgoztunk ki a találkozó elején, hanem értékesítettük is azokat. Végig uraltuk a mérkőzést, és akár több góllal is nyerhettünk volna. Persze egyáltalán nem szeretnék elégedetlennek tűnni, ráadásul nagyon nehéz hét vár ránk, hiszen kedden és pénteken is jó csapatok ellen lépünk pályára itt, a MOL Aréna Sóstóban. Az a célunk, hogy hasonlóan fegyelmezett és eredményes futballt játszva nyerjük meg az idei utolsó két bajnokinkat" - nyilatkozta honlapunknak Alef.
A Budafoki MTE elleni gólgazdag mérkőzés hatása az InStat-értékekben is megmutatkozott.
Vezetőedzői értékelések a MOL Fehérvár FC - Budafoki MTE bajnoki után.
A szünetben már 3-0-ra vezettünk, Alef kezdte a gólgyártást, Petrjak duplázott és Rus is betalált.
A Budafok vezetőedzője bízik csapata képességeiben.
Vezetőedzőnk gólgazdag győzelemben bízik.
A 38 éves sporival legutóbb októberben, az Újpest elleni mérkőzésen találkoztunk.