- Nyáron, amikor elkezdtétek a felkészülést a Vidi II-vel az NB III-as bajnokságra, megfordult akár csak egyetlen percig is az a fejedben, hogy idén még NB III-as bajnoki mérkőzésen fogsz védeni?

Dehogy gondoltam ilyenre. Több mint hat éve védtem utoljára NB-s mérkőzésen még Csákváron, de az utolsó nagypályás tétmeccsemet is több mint három éve játszottam az akkor megye I-es Balatonfüred csapatában. 2018 nyarán szögre akasztottam a kesztyűmet, álmomban nem gondoltam, hogy valaha fogok én még NB III-ban védeni. 43 éves múltam augusztusban, évek óta a kapusok nevelésével foglalkozom. 

- Szeptemberben viszont ki kellett váltani részedre a játékengedélyt, akkor sem gondoltad, hogy esetleg be kell állnod a kapuba?

Valóban, szeptemberben volt egy időszak, amikor sérülések miatt csak egy kapus állt az NB III-as csapat rendelkezésére, de csak a biztonság kedvéért váltottuk ki a játékengedélyemet. Nyilván, akkor azért már benne volt a levegőben, hogy "elfogyhatnak" a kapusaink, de végül szerencsére akkor erre nem került sor. Azonban edzéseken egyre többször álltam be én is a kapuba, főleg az egymás közti játékok során, hiszen nagyon sokszor csak egy kapussal dolgoztunk az említett sérüléshullám miatt. Sőt, az utóbbi hetekben már arra is volt példa, nem is egyszer, hogy az edzéseken is már csak én voltam egyedüli hadrafogható kapus, akkor már lehetett sejteni, hogy eljöhet az idő, amikor bajnokin is a csapat rendelkezésére kell állnom.

- Erre végül múlt héten vasárnap a Veszprém ellen került sor először. Izgalommal vártad azt a bajnokit?

Igen, nagyon izgultam. Egyrészt azért, mert 6 éve védtem utoljára komoly bajnoki meccsen, másrészt pedig a koronavírus rendesen megtizedelte az NB III-as csapatunkat, így gyakorlatilag az U19-es együttesünkkel álltunk ki a Veszprém ellen. A csapattársaim olyan fiatalok voltak, hogy bármelyikük a gyerekem lehetne (nevet). Ráadásul a többségüket nagyon kis koruk óta ismerem, hiszen itt nevelkedtek a Vidiben én pedig évek óta az utánpótlásban dolgozom. A legjobban attól féltem, hogy esetleg olyan potyagólt vagy potyagólokat kapok, amely után teljesen hiteltelenné válok a srácok előtt. 

Arról, hogy miért ifisták játszottak NB III-as csapatunkban, miért nem az első keretből segítettek játékosok, Kovács Zoltán sportigazgatót kérdeztük.

"Különböző sérülések és a koronavírus-járvány miatt alaposan megtizedelődött második csapatunk, így az elmúlt hetekben sok ifista kapott lehetőséget az amúgy is nagyon fiatal együttesben, NB III-as bajnoki mérkőzésen, sőt Hegedüs Ferenc kapusedzőt is reaktiválnunk kellett. Örülök, hogy mindenki megoldotta a rábízott feladatot, a fiatalok pedig belekóstolhattak a felnőtt futball közegébe, még ha nem is a legideálisabb módon. Jogosan merül fel a kérdés, hogy az első csapatból miért nem tudtak néhányan visszajátszani a Vidi II-be. A válasz a COVID-járvánnyal van összefüggésben: az első csapat játékosai teljesen elszigetelten készülnek a mindennapokban, jelen helyzetben nincs átjárás a két keret között. A Vidinél az első és a második csapatot is folyamatosan teszteljük, de az NB III-as bajnokságban ez nincs mindenhol így, mivel ott nem kötelező a teszt. Mi pedig szeretnénk minimalizálni annak a kockázatát, hogy valaki az első keretből megfertőződjön, ne adj’ Isten az öltözőben is továbbadja a vírust" - fogalmazott Kovács Zoltán.

- Végül nem hogy potyagólt nem kaptál, de a Veszprém elleni találkozón sikerült egy olyan bravúrt is bemutatnod, amelyet még a vendégek vezetőedzője, Pető Tamás is elismerően megtapsolt. 

Valóban, volt a második félidőben egy olyan közeli, erős, lapos lövés, melyre nagyon gyorsan kellett levetődnöm, szerencsére sikerült a rövid sarok elől kiütnöm a labdát, arra én is azt mondom, hogy nagy bravúr volt. 

- A Vidiben kezdted a pályafutásodat. Mindig is kapus szerettél volna lenni? 

Nem. Belső védő voltam fiatalon, és bár nem értek hozzá, de az akkori edzőm, Karsai Laci bácsi azt mondta, hogy nagyon jó védő vagyok. Később, amikor már Kiss Imre bácsi volt az edzőm, akkor kerültem a kapuba és aztán ott is ragadtam végleg, amit egyáltalán nem bánok.

- Ha ma lennél fiatal játékos, szerinted ugyanúgy kapusként számítanának rád? Manapság nem nagyon látni még ifi-csapatban sem 190 cm alatti hálóőrt.

Az tény, hogy régebben nem volt annyira fizikális a foci, mint manapság. Az én időmben nem volt ritka az, hogy 190 cm alatti kapus álljon a kapuba, gondolj csak Milinte Árpira, akivel együtt védtem annak idején a Vidiben, ő sem volt egy égi meszelő, mégis sokra vitte. Kapusedzőként egyébként nem tartom ma sem lehetetlennek azt, hogy valaki 190 cm alatt is jó kapus legyen. A lábmunkával sokat lehet kompenzálni, ha gyors és ruganyos a játékos. 

- Pályafutásod melyik időszakára vagy a legbüszkébb?

NB I-ben nem tudtam ugyan védeni, de Milinte Árpád mögött második számú kapus lehettem itt a Vidiben, arra nagyon büszke vagyok. Később nagyon jól éreztem magam Csákváron, Siófokon és Százhalombattán is, ezekben a csapatokban szép sikerekek részese lehettem. Utólag már egyáltalán nem bánom, hogy az élet úgy alakította, hogy 43 évesen még védhettem két NB III-as bajnokit a Vidiben, de most már szeretném visszaadni a kapuban a helyet a fiataloknak!