Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Középpályásunk szerint sokkal jobb százalékban kell értékesítenünk a helyzeteinket.

"Úgy érzem, a DVTK elleni mérkőzés jól sikerült az én szemszögemből, de ehhez kellettek a csapattársak is, hiszen a győzelem közös érdem. Sok helyzetet sikerült kialakítanunk, főleg az első félidőben, ezeket azonban sokkal jobb százalékban kell értékesítenünk. A saját teljesítményemmel egyébként sosem vagyok maximálisan megelégedve, hiszen mindig van hova fejlődni. Tovább kell dolgoznunk, hogy a kitűzött céljainkat meg tudjuk valósítani. Aminek örülök, hogy gyorsan sikerült beilleszkednem a csapatba, remekül megértjük egymást a csapattársakkal, a családom pedig remekül érzi magát Székesfehérváron" - nyilatkozta honlapunknak Alef.
Hét játékosunk is bekerült a tizenegyedik forduló álomcsapatába
2020. November 24.
A DVTK elleni háromgólos győzelem, és a kapott gól nélküli mérkőzés megtette hatását az adatok szempontjából is.
Márton Gábor: "Rengeteg helyzetet sikerült kialakítanunk"
2020. November 22.
A Vidi-DVTK mérkőzés után a vezetőedzők értékelték csapataik teljesítményét.
Háromgólos győzelem a DVTK ellen
2020. November 22.
Nikolics találatával 1-0-ra vezettünk a szünetben, a második játékrészben Zivzivadze és Petrjak is eredményes volt, utóbbi büntetőből.
Feczkó Tamás: "Nehéz dolgunk lesz"
2020. November 22.
A vendégek vezetőedzője a ziccerek hatékony kihasználásában bízik.
Márton Gábor: "Tudjuk, hogy milyen játékot szeretnénk játszani"
2020. November 22.
Vezetőedzőnk bízik benne, hogy újra győzelmet ünnepelhet a csapat.
Budu Zivzivadze: "A győzelem a cél"
2020. November 21.
Csatárunk szerint a mérkőzés kulcsa a hatékony támadójáték lesz.



















