hu en
2020. Október 11. 09:30  -  molfehervarfc.hu   -   magyarfutball.hu, magyarvalogatott.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu, arcanum.hu/Labdarúgás
Hat éve játszott utoljára négy Vidi-játékos egyszerre a válogatottban

A 2014-es Oroszország elleni barátságos meccsen kívül 1984-ben fordult elő korábban, hogy négy vidista szerepelt a nemzeti csapatban, a csúcs azonban egy 1976-os mérkőzés, amikor öten is végigjátszottak egy válogatott meccset a Vidiből.

Csütörtök este nagyszerű győzelmet szerzett nemzeti csapatunk a Bulgária elleni Eb-pótselejtezőn, a mieink 3-1-re nyertek idegenben. A találkozónak volt olyan periódusa (a 70. és a 82. perc között), amikor egyszerre négy Vidi-játékos volt a pályán. Ilyenre utoljára 6 évvel ezelőtt volt példa.

2014

2014. november 18-án Oroszország ellen játszottunk nemzetközi barátságos mérkőzést a Groupama Arénában. A válogatott keretébe 5 Vidi-játékost hívott meg az akkori szövetségi kapitány, Dárdai Pál.

A bordáját fájlaló Juhász Roland vállalta a játékot, rajta kívül Kovács István került be az Oroszország elleni mérkőzés kezdőjébe. A szünetben az ő helyére állt be Nikolics Nemanja, majd az 56. percben pályára lépett Simon Ádám, aki ekkor debütált a válogatottban (csütörtökön is volt egy fehérvári debütáló a nemzeti csapatban Nego Loic személyében), a 65. percben pedig érkezett Gyurcsó Ádám is, így az utolsó 25 percben egyszerre négy Vidi-játékos játszott az oroszok elleni találkozón.

A mérkőzést egyébként a magyar válogatott 2-1-re elveszítette, nemzeti csapatunk gólját a csereként pályára lépő Nikolics Nemanja szerezte a 86. percben - ő csütörtökön Bulgáriában is betalált az ellenfél kapujába!

1984

36 évet kell visszamennünk az időben, hogy egy újabb válogatott mérkőzést találjunk, amin egyszerre négy vidis is a pályán volt. 1984. május 23-án Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban Norvégiát fogadta Magyarország. A barátságos találkozó 0-0-val ért véget, a kezdőcsapatban pedig ott volt Disztl Péter, Disztl László, Csuhay József és Csongrádi Ferenc is, utóbbit lecserélték az 57. percben. A szövetségi kapitány Mezey György volt ekkor, aki aztán később két időszakban is dolgozott klubunknál, első bajnoki címünket az ő irányításával nyertük 2011-ben.

1976

Érdekesség, hogy nem az eddig említett három mérkőzés volt a csúcs vidis szempontból, ami a válogatottban egyszerre pályán lévő fehérvári játékosokat illeti, hanem a 44 évvel ezelőtti Svájc - Magyarország összecsapás, amikor 5 Vidi-játékos is szerepet kapott, ráadásul mindannyian végigjátszották a barátságos mérkőzést, amit 1-0-ra megnyertünk. Kovács László, Nagy III. János, Kovács József, Csongrádi Ferenc és Májer Lajos képviselte klubunkat az 1976. április 30-án lejátszott találkozón.

 

 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek