Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Védőnk szerint a műfüves borítás nem jelenthet akadályt.
A Hibernians FC elleni mérkőzés napján Visar Musliut kérdeztük arról, hogy mire számíthatunk az este 7 órakor kezdődő találkozón.
"Könnyű mérkőzésre semmiképp nem számíthatunk a Hibernians ellen. Kielemeztük a játékukat, tudjuk, hogy mit várhatunk részükről támadásban és védekezésben, úgy érzem, sikerült jól felkészülnünk ellenük. A mérkőzést műfüves pályán rendezik majd, ez sem könnyíti meg a helyzetünket, de természetesen akadályt sem jelenthet számunkra. Mindegy, milyen pályán kell játszanunk, a célunk a továbbjutás, ott akarunk lenni az Európa Liga harmadik selejtezőkörében, nyerni jöttünk Máltára. A legfontosabb az, hogy a csapat kövesse azokat az instrukciókat, amelyeket a felkészülés során a vezetőedző kért tőlünk. Hogyha egységként tudunk funkcionálni, akkor meg fogjuk nyerni a mai találkozót" - nyilatkozta honlapunknak Visar Musliu.
Bolla Bendegúz a Hibernians ellen debütált az Európa Ligában.
Pénteken 3.00-kor landolt a Vidi gépe, a Liszt Ferenc Repülőtérről egy budapesti szállodába vonult az egész küldöttség.
Vezetőedzői értékelések az Európa Liga 2. selejtezőköre után.
A sok Vidi-helyzetből egy ment be, Boban Nikolov talált a máltai kapuba. Szeptember 24-én jön az Európa Liga harmadik selejtezőköre.
Célunk egyértelműen a győzelem és a továbbjutás a következő körbe - fogalmazott vezetőedzőnk.
Érthetetlen tesztelési procedúra a helyi reptéren, alkalmi karantén a hotelben, késői edzés - erre senki nem számított.