hu en
2020. Június 23. 21:10  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Tökéletes búcsú - Juhász Roland góljával legyőztük az FTC-t

Csapatkapitányunk mellett Vinícius Paulo is elköszönt a szurkolóktól. Juhász Roland büntetőből talált be az első félidő végén, 1-0-ra nyertünk.

Az OTP Bank Liga 32. fordulójában az FTC-t láttuk vendégül a MOL Aréna Sóstóban. A találkozón búcsúzott a hazai közönségtől a szezon végén visszavonuló Juhász Roland és a Vidit 9 év után elhagyó Vinícius Paulo. Ennek megfelelően a kezdés előtt két játékosunkat köszöntötték: először Kovács Zoltán sportigazgató Viníciust, majd a Ferencváros nevében Orosz Pál vezérigazgató és Hajnal Tamás sportmenedzser Juhász Rolandot, végül Kovács Zoltán ugyancsak Juhász Rolandot. Csapatkapitányunk néhány mondatban elköszönt az őt éltető szurkolóktól is, majd elkezdődött a rangadó.

Egy-egy helyzettel indult a meccs, előbb Sihnevich lövése ment el keresztben a kapunk előtt, majd Stopira beadását Nego lőtte ballal, 11 méterről mellé. A 8. percben Petrjak beadását Vinícius fejelte kapura, Gróf védett.  Két perccel később ismét Sihnevich veszélyeztetett, 8 méterről vette célba a rövid alsó sarkot, Kovácsik bravúrral hárított. A 19. percben Isael távoli lövése kellemetlenül pattant meg Kovácsik előtt, de kapusunk így is szögletre tudta ütni a labdát.

Nem sokkal később Houri tekert kapu elé egy szabadrúgást, a labda Hodzic elé került, aki 6 méterről kapura lőtt, egy vendég védő szögletre tudott menteni az utolsó pillanatban. A 23. percben nagy tapssal köszöntötték a szurkolók Juhász Rolandot! A 30. percben óriási Vidi-helyzet maradt ki: Hodzic indította a bal szélen Petrjakot, aki Nikolicsot hozta középen játékba, csatárunk 10 méterről, ballal kapura is lőtt, Gróf védett. A 43. percben Stopira lövését fogta Gróf.

A szünet előtt megszereztük a vezetést, mégpedig Juhász Roland találatával: Heister kézzel ért a labdához saját kapuja előtt, Berke Balázs büntetőt ítélt, amit csapatkapitányunk nagyon magabiztosan lőtt a kapu jobb oldalába (1-0)!

A második félidőre egyik csapat sem cserélt. A 48. percben Isael tekerését védte Kovácsik. Az 56. minutumban Petrjak kicsit hosszan passzolt a nagy helyzetben lévő Nikolicsnak, csatárunk azonban még beérte a labdát és a szélről be is adta, amit Petrjak kapásból kapura lőtt, a labda elakadt Frimpong kezében, ezúttal azonban nem ítélt tizenegyest a játékvezető! 3 perccel később Sihnevich lőtt 14 méterről a kapunk mellé. A 62. percben Petrjak szépen hozta helyzetbe Pátkait, aki 15 méterről laposan lőtt, Gróf védett, a másik oldalon Heister távoli lövése kerülte el a kapunkat. A 74. percben Nego lábában volt a második Vidi-gól, de Nikolics remek passzát követően közelről Grófba lőtte a labdát.

4 perc múlva Nikolov próbálkozott 16-ról, kevéssel ment a labda a bal alsó mellé. A 81. percben Funsho éles szögből, 15 méterről lőtt az oldalhálóba. A rendes játékidő vége előtt Stopira közeli lövése nem jutott túl Gróf kapuson. Az 5 perces ráadás elején Juhász Roland hatamas taps mellett hagyta el a pályát, Musliu váltotta.

Több lehetőséget már nem jegyezhettünk fel, 1-0-ra legyőztük az FTC-t, a búcsúzó kapitány, Juhász Roland góljával! Legközelebb szombaton lépünk pályára, az utolsó fordulóban a ZTE vendégei leszünk. 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek