Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Kuttor Attila eltiltása miatt nem lehet ott a mezőkövesdi kispadon a 18:00 órakor kezdődő visszavágón.
Kuttor Attila, a Mezőkövesdiek vezetőedzője, szombati kiállítását követően nem ülhet a kispadon kedden a MOL Fehérvár FC – Mezőkövesd kupaelődöntő visszavágóján. A mezőkövesdiek honlapja szerint helyette Tóth Mihály másodedző irányítja majd a csapatot, a visszavágó apropóján is ő nyilatkozott.
„Szerintem az első mérkőzéshez hasonlóan küzdelmes találkozóra lehet majd számítani Fehérváron. Kuttor Attila vezetésével a stáb felkészítette a játékosokat, nagyon jó pályán fogunk játszani, bízom benne, hogy az a játék, ami eddig jellemezte a csapatot, a holnapi mérkőzésen is meg fog mutatkozni. Úgy gondolom, hogy 50-50% esélye van mindkét csapatnak a döntőbe jutásra, azt hiszem, nem lényeges tényező az, hogy otthon, vagy idegenben lépünk pályára. Megpróbáljuk Fehérváron is a saját játékunkat játszani, helyzeteket szeretnénk kialakítani és gólt, esetleg gólokat rúgni. Nem egyszerű a helyzetünk, hiszen a vezetőedzőnk nem lehet ott a kispadon, erre fel kell készülnünk. Olyan váratlan dolgokkal is számolnunk kell, hogyha bele kell nyúlni a találkozóba, akkor arra megfelelően tudjunk reagálni. Azt gondolom, hogy Tóth Lacival, Elek Norbival és a stáb többi tagjával közösen meg fogjuk tudni oldani ezt a nehéz helyzetet. Kuttor Attilával ismerjük egymás minden rezdülését, előzetesen átbeszéljük a mérkőzést és tudunk majd reagálni a történésekre” - mondta a visszavágó előtt Tóth Mihály.
Érdekesség, hogy akárcsak a Mezőkövesd vezetőedzője, a kedd este meccselő korábbi remek csatár is játszott a Vidiben – fiatal, 20 éves támadóként az 1994/1995-ös szezon során 12 bajnokin ugyan nem talált be, de a Magyar Kupában igen, éppen annak a MATÁV Sopronnak, amelynek színeiben később gólkirály és magyar válogatott játékos is lett.
Ellenfelünk még egy bajnokit vív a szezonban és a bronzérmet is megszerezheti a Fejér megyei I. osztályban.
U19-es és U17-es csapatunk is nyerni tudott a hétvégén, a kisebb korosztályokban viszont nem sikerült pontot szereznünk a legutóbbi fordulóban.
Vezetőedzőnk és Tóth Mihály értékelte az elődöntőt.
A vendégcsapat kétgólos előnybe került az 55. percre, amit Hodzic és Stopira révén ledolgoztunk, de a harmadik gólt nem tudtuk megszerezni, így a mérkőzés 2-2-re, a párharc 3-3-ra végződött, és ez a Mezőkövesd továbbjutását jelentette.
Kedd este a Magyar Kupa fináléja a tét a MOL Aréna Sóstóban.
Francia játékosunk szerint nem értünk el rossz eredményt Mezőkövesden, de természetesen maradt a csapatban hiányérzet.