Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Kaposvár vezetőedzője pontot vagy pontokat szerezne a Vidi ellen is.

"Második alkalommal találkozunk szombat délután a Vidivel ebben a szezonban, és bár az első mérkőzésen Székesfehérváron 4-2-re kikaptunk, de azon a találkozón mi is meg tudtuk mutatni magunkat és voltak a meccsnek olyan szakaszai, melyeken sikerült kimondottan jól futballoznunk. Olyan találkozóra számítok ma délután, amelyen mind hozzáállásban, mind pedig küzdőszellemben felnövünk a feladathoz. Védekezésben és támadásban sem szabad sokat hibáznunk. Minden mérkőzésre úgy szaladunk ki a pályára, függetlenül az ellenféltől, hogy pontot vagy pontokat akarunk szerezni. Nem lesz ez másképp az ország legjobb csapata, a Vidi ellen sem. Bízom benne, hogy sikerül meglepetést okoznunk" - nyilatkozta honlapunknak Disztl László.

Sérülés miatt ugyan kihagyta középpályásunk a Kaposvár elleni mérkőzést, vasárnap azonban elutazhatott Telkibe. Elek Ákos combizom-sérülést szenvedett a szombati bajnokin.

A Vidi második gólját szerző támadó értékelte a Kaposvár elleni győzelmet.

Válogatott középpályásunk közvetlenül a meccs után értékelte a találkozót.

A két vezetőedző értékelte a Kaposvári Rákóczi - MOL Fehérvár FC bajnokit.

Milanov és Futács góljaival győztünk, a hazaiak a 22. perctől emberhátrányban játszottak.

Szombaton 17:00 órakor a Kaposvári Rákóczi ellen, idegenben lép pályára a csapat.