Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csapatkapitányunk szerint jó támadófutballt láthatnak majd a nézők a szombati összecsapáson.

A tabella 7. helyét betöltő Újpest FC-vel mérkőzik együttesünk az OTP Bank Liga 7. fordulójában, a MOL Aréna Sóstóban. A találkozó szeptember 28-án 19:30-kor kezdődik, ezt megelőzően Juhász Roland csapatkapitány mondta el várakozásait.
"Bízom benne, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Az edzéseken azt látom, hogy a csapat ugyanolyan éhes, mint a szezon elején. Persze próbálunk előrébb is lépni. A kupamérkőzés jelentette akadályt sikerrel vettük, de az ottani nehézségek is intő jelek lehetnek, hogy egyik találkozóba sem szabad kisebb elánnal beleállni. Sokat kell dolgoznunk a sikerért a hétvégén is. Az Újpest játékából eddig éppen egy olyan típusú center hiányzott, mint Feczesin Róbert, hiszen az előző években is jellemző volt rájuk, hogy egy magas, erős csatárt igyekeznek beadásokkal keresni, rá felívelni a labdákat. Azért jobban örülnénk, ha a meccs a mi támadóinkról szólna! Biztos vagyok benne, hogy jó támadófutballt láthatunk, az elmúlt időszakban mi is inkább ebbe az irányba tendáltunk. Gólgazdag mérkőzéseket játszottunk, de a legfontosabb megint az lesz, hogy a három pontot itthon tartsuk" - fogalmazott Juhász Roland.
Kovács Zoltán is meglátogatta a kórházban Huszti Szabolcsot
2019. Október 01.
Sportigazgatónk Szalai Tamással, Késedi Gáborral, Juhász Rolanddal, Elek Ákossal és Torghelle Sándorral együtt tért be középpályásunk kórtermébe.
Huszti Szabolcs túl van a műtéten
2019. Október 01.
Középpályásunkat hétfő délután operálták meg Székesfehérváron.
Huszti Szabolcsot műteni kell
2019. Szeptember 30.
Középpályásunk az Újpest elleni bajnokin sérült meg.
Ivan Petrjak: "Nem azon a szinten játszottunk, amire képesek vagyunk"
2019. Szeptember 28.
Támadónk a lefújást követően értékelte a találkozót.
Marko Nikolics: "Megérdemeltük a vereséget"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2019. Szeptember 28.
A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - Újpest FC bajnokit.
Huszti Szabolcs térdsérülést szenvedett
SÉRÜLÉS @ 2019. Szeptember 28.
Középpályásunk állapotáról Dr. Kovács Tibor csapatorvos nyilatkozott.



















