Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Utoljára öt éve, 2014-ben játszottunk NB I-es bajnokit a somogyi alakulat ellen.

Minden, amit az OTP Bank Liga NB I 2019/2020-as szezonjáról tudni érdemes
Az MLSZ csütörtök délelőtt elkészítette az OTP Bank Liga NB I 2019/2020-as szezonjának menetrendjét. A bajnokság augusztus első hétvégéjén kezdődik. Az élvonalban szombatonként rendezik a fordulókat, azonban azok a csapatok, amelyek csütörtökönként nemzetközi kupameccseket játszanak, a korábbi évekhez hasonlóan vasárnap lépnek pályára az NB I-ben. Bízzunk benne, hogy a MOL Fehérvár FC-nek 2019-ben is sok bajnokit kell vasárnap játszania.
Az őszi szezonban 16 fordulót rendeznek meg, az utolsó játéknapra december 14-én kerül sor. Ősszel három válogatott szünet lesz: szeptember 2-10-ig, október 7-15-ig, és november 11-19-ig. Három szerdai nap (október 16., november 20., december 18.) tartaléknap az – ősszel a nemzetközi kupacsapatok esetleges kérésére vagy rossz időjárás miatt – elhalasztott bajnoki és MK-meccsek lejátszására.
A tavaszi rajtra 2020. január 25-én, szombaton kerül sor, az idény pedig május 16-án zárul. Tavasszal csupán egyszer, március 23-31-ig lesz szünet a válogatott mérkőzések miatt a bajnokságban. Érdekesség, hogy a magyar bajnokság 1901 óta íródó történetében korábban mindössze egyszer kezdődött el januárban a szezon, 1936-ban szintén január 25-én.
Az újonc Kaposvár ellen kezdünk
Az OTP Bank Liga NB I 2019/2020-as szezonjának első fordulójában MOL Fehérvár FC - Kaposvári Rákóczi FC bajnokira kerül sor. A Somogy megyei csapat ellen eddig 30 mérkőzést játszottunk az élvonalban, 14 győzelem és 7 döntetlen mellett 9 alkalommal vereséget szenvedtünk. Pályaválasztóként 10 győzelem, 4 döntetlen és 1 vereség a mérlegünk a Kaposvárral szemben.
Utoljára több mint 5 éve, 2014. május 10-én játszottunk NB I-es bajnokit a Kaposvárral, akkor Zé Luis és Nikolics góljaival 2-0-ra nyerni tudtunk. A Kaposvár vezetőedzője az a Waltner Róbert, aki játékosként igazi közönségkedvenc volt a '90-es évek végén Székesfehérváron. Vezetőedzőként 2018-ban az NB III Nyugati csoportját nyerte meg a Kaposvárral, idén pedig az NB II-ben második lett a csapatával.
Az OTP Bank Liga NB I 2019/2020-as szezonjának menetrendje

Sok nézőre és jó hangulatra számít a szezonzárón a hazaiak mestere.

A ZTE ellen a szezon utolsó mérkőzésére készül csapatunk.

Dolgozz a Vidinél! A jelentkezési határidő: július 8.

Elérkezett a döntő, az elmúlt 10 év tíz legszebb Vidi-gólja közül kell most kiválasztanotok azt a találatot, amelyik az évtized legszebb Vidi-gólja lesz! Szavazz, és nyerj egy 50.000 forintos MOL-üzemanyagkártyát!

Támadónkat arról kérdeztük, milyen meccsre számít szombaton a ZTE otthonában.

Francia játékosunk Mezőkövesd elleni bombagólja nagy fölénnyel nyerte meg a szavazást.