Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A rutinos hálóőr a következő szezonban is csapatunkat erősíti.

A 2018/2019-es szezon befejeztével eldőlt, hogy Tomás Tujvel a következő idényben is a székesfehérvári futballcsapat kapusa marad, ugyanis klubunk szerződést hosszabbított a rutinos hálóőrrel.
Tujvel 2009 és 2016 között a Vidi játékosa volt, 2013-ig bezárólag összesen 27 bajnokin lépett pályára csapatunk színeiben, valamint további 46 tétmeccsen őrizte kapunkat a góltól.
Részese volt klubunk történetének első bajnoki címének, ő védett a Kecskemét ellen megnyert Szuperkupa-döntőn, de kivette a részét a Ligakupa-trófea 2011/2012-es elhódításából és az Európa Liga-sikerből is (a Sporting elleni visszavágón lépett pályára). A Vidi valaha volt első, Sturm Graz elleni BL-párharcának mindkét összecsapásán az ő nevével kezdődött csapatunk összeállítása.
Tujvel a 2014/2015-ös szezont a Kecskeméti TE, a 2015/2016-os idényt a DAC csapatánál töltötte kölcsönben (mindkét csapatnál ő számított az első számú hálóőrnek), 2016 nyarán a Mezőkövesdhez igazolt. Az élvonalba feljutó matyóföldiek kapujában ezen időszak alatt messze ő játszotta a legtöbb bajnokit, 52-ből összesen 39-szer számított rá a csapat vezetőedzője. 2018 januárjában tért vissza a Vidibe, ahol az elmúlt másfél évben öt alkalommal védett bajnoki meccsen, ötször állt a kapuban Magyar Kupa-találkozón, valamint két EL-mérkőzésen is lehetőséget kapott.
"Nagyon boldog vagyok, hogy a jövőben is számítanak rám itt, Székesfehérváron. Nagyszerű állapotban érzem magam, még legalább 4-5 évig szeretnék magas szinten védeni. Jól érzem magam az edzéseken és szerencsére a sérülések is elkerültek. Annak ellenére, hogy nem sikerült a bajnoki címünket megvédeni, szerintem rendkívül jó szezont tudhatunk magunk mögött. Várom már az új idény kezdetét és bízom benne, hogy újabb eredményes év vár ránk" - nyilatkozta honlapunknak Tomás Tujvel.
"Nem is volt kérdés, hogy élünk a Tujvel szerződésében lévő opciós joggal, hiszen olyan emberi tulajdonságokkal és munkamorállal rendelkező játékosról van szó, aki amellett, hogy megfelelő potenciállal rendelkezik, hogy egészséges versenyhelyzet legyen a kapusaink között - ezzel még jobb teljesítményre sarkalva magyar válogatott riválisát - több alkalommal is bizonyította, hogy bármikor lehet rá számítani. Az sem mellékes tény, hogy Tujvel ezer szállal kötődik a klubhoz és a városhoz is. Mind a szurkolók, mind pedig a csapattársak elismerik a teljesítményét. Mindent figyelembe véve a klub részéről ez a szerződéshosszabbítás teljesen természetes volt, és örömmel láttuk, hogy Tujvel számára sem volt kérdés, hogy marad nálunk" - mondta Kovács Zoltán sportigazgató.

Sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. 2019 augusztusában kiütöttük DVTK-t, a statisztikák alapján ez a szezon második legkiválóbb teljesítménye.

Kapusunkat kivásárolta szerződéséből a fővárosi együttes.

Kapusunk szerint az alacsonyabb osztályú csapatok elleni kupameccsek kívülről lehet, hogy könnyűnek tűnnek, de kapusszemszögből ezek is nehéz mérkőzések.

Kapusunk szabadidejében a pihenés mellett fényképezőgépével a kezében járja a tengerpartot.

A MOL Vidi FC csapata és játékosai együtt és külön-külön is szép mérföldkövekhez értek a 2018-19-es idény első felében, ezeket gyűjtöttük csokorba.

Csapatkapitányunkat és kapusunkat is köszöntötték az MTK elleni bajnoki előtt. Előbbi a Mezőkövesd ellen 250., utóbbi a DVTK ellen 100. NB I-es mérkőzését játszotta nemrég.