Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Gajdóczi Tibor csapata a Kelen SC vendége lesz az odavágón, a találkozót megelőzően Róth Magdolna női szakági koordinátor nyilatkozott.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/24961_4ahcImrlNv.jpg)
Ahogy arról a molvidi.hu a szezon során folyamatosan beszámolt, klubunk felnőtt női csapata imponáló magabiztossággal, 15 győzelem mellett 1 döntetlennel, 109-6-os gólkülönbséggel megnyerte az NB II Nyugati csoportját. A szezonnak azonban még nincs vége, az együttes előtt álló kihívásokról pedig Róth Magdolna női szakági koordinátor nyilatkozott.
"Fontos mérföldkőhöz érkezett a MOL Vidi FC női szakága. Amint azt már tudjuk, csapatunk az NB II Nyugati csoportjának elsőjeként a Keleti csoport aranyérmesével, a Kelen SC-vel mérkőzik, a tét pedig az élvonalbeli szereplés. A rájátszás oda-visszavágós alapú és amennyiben alulmaradnánk, még akkor is lenne esély az NB I-be jutásra, hiszen akkor a JET-SOL Liga 7. helyezettjével csapnánk össze két mérkőzésen. Ennyire azonban ne rohanjunk előre, hiszen most az első két összecsapásra kell koncentrálnunk, melyek közül az odavágóra május 25-én, délután 2 órától kerül sor a Kelen SC pályájáján. Erre, illetve a június 1-jén 13 órakor hazai pályán kezdődő találkozóra is nagyon sok szeretettel várjuk szurkolóinkat. Egész idényünket az NB II-es bajnoki címnek szenteltük, ez volt munkánk első lépcsőfoka. Amennyiben sikerrel vesszük a rájátszást, akkor az NB I-es szereplés már csak hab lenne a tortán. Alázattal készülünk a mérkőzésekre és bízunk benne, hogy sikerül győztesen kikeveredni a párharcból!" - nyilatkozta Róth Magdolna, női szakági koordinátor.
![](_files/news/small/25472_hiGNJtAdEp.jpg)
A második félidő elején egyenlítettek a vendégek, de végül itthon tartottuk a három pontot.
![](_files/news/small/25447_bdh8ErZqg7.jpg)
Horvát légiós gólja döntötte el az NB II-es rangadót.
![](_files/news/small/25022_84nrvWglo7.jpg)
6-1-re kaptunk ki a Szent Mihály ellen.
![](_files/news/small/24993_CDAFxecjog.jpg)
Szombat délután az első mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott női csapatunk a Kelen SC otthonában.
![](_files/news/small/24558_T0iEZSc7dI.jpg)
Gajdóczi Tibor együttese őrzi előnyét a tabellán.
![](_files/news/small/24521_lmQZFhPHVO.jpg)
Gajdóczi Tibor együttese őrzi előnyét az NB II Nyugati csoportjának élén.