Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk külön honlapunknak értékelt, Herczeg András a sajtótájékoztatón nyilatkozott.

Marko Nikolics:
„Egy nagyon jó mérkőzést játszott ma a csapat. Úgy éreztem a lelátón, hogy szinte végig nálunk van a kontroll, az első gól után pedig egyértelműen eldőlt a továbbjutás sorsa, majd sikerült újabb gólokat szereznünk. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen sorozatban jönnek a rangadók, ez már a nyolcadik volt sorban, és a szombatin kívül mindegyik után győztesen hagytuk el a pályát. Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, és ennek az eredménye, hogy ott lehetünk május végén a kupadöntőben, és megnyerhetjük a Vidi történelmének második Magyar Kupáját!”

Herczeg András:
„Az első félidő második részében és a második játékrész elején rendben voltunk, megvoltak a lehetőségeink és a közönség is mellénk állt, remek hangulat volt a stadionban. Azonban jött egy saját térfélen elpasszolt labda és a Vidi ezt megbosszulta, hiszen egy profi, jó csapatról van szó. Ez el is döntötte a továbbjutás sorsát. Ellenfelünk igazolta, hogy miért ők voltak a párharc esélyesei, jelen pillanatban jobb csapat, gratulálunk nekik. De az utolsó 20-25 percet leszámítva a mi játékosaink is jól teljesítettek.”
Elek Ákos: "Vágytam már arra, hogy betaláljak"
INTERJÚ @ 2019. Április 23.
Válogatott középpályásunk ezúttal a védelem közepén kapott szerepet.
Marko Scsepovics: "Örülök a magabiztos továbbjutásnak"
2019. Április 23.
Csatárunk a DVSC elleni MK-visszavágó 89. percében állt be csereként, két perccel később büntetőt harcolt ki.
Irány a döntő!
TUDÓSÍTÁS @ 2019. Április 23.
A második félidő közepéig nyílt volt a visszavágó, de Futács és Elek góljai eldöntötték a továbbjutást. Az utolsó percben még Huszti is eredményes volt büntetőből.
Herczeg András: "Mindent megteszünk a továbbjutás érdekében"
2019. Április 23.
Hazai pályán fordítaná meg a párharcot a Loki.
Marko Nikolics: „Egy kemény mérkőzésre vagyunk a döntőtől”
2019. Április 23.
Tavasszal két alkalommal már sikerült legyőznünk a DVSC-t.
Már Debrecenben a Vidi!
2019. Április 22.
Csapatunk a visszavágó előtti éjszakát már a Nagyerdőben tölti.



















