Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Válogatott középpályásunk értékelte a szombat esti Mezőkövesd elleni bajnokit.
"Nem volt egyszerű a mögöttünk lévő hét, de a legfontosabb, hogy sikerrel vettük az akadályokat. Egy kicsit ezúttal lehet, hogy defenzívebben játszottunk, mint ahogy azt a szurkolóink megszokhatták tőlünk hazai pályán, de sok videót megnéztünk a Mezőkövesdről és tudtuk nagyon jól, hogy ez a futsalra épülő, rövidpasszos, sok mozgásos játék kifejezetten fekszik nekik és ebből nagyon eredményesek is. Az mindenképp bennünket dicsér, hogy kapott gól nélkül lehoztuk ezt a találkozót, hiszen egyébként szinte mindig szerez gólt vagy gólokat a Mezőkövesd. Ami tovább nehezítette a dolgunkat, hogy nagyszerűen váltanak át a négyvédős felállásból ötvédős rendszerbe, márpedig öt védő ellen nagyon nehéz eredményesen futballozni. Amit pozitívumként még mindenképp kiemelnék, az Futács Márkó remek teljesítménye. Nagyon megérdemelte, hogy megszerezze az első gólját itt a Vidiben, amely ráadásul rögtön három pontot jelentett a csapatnak. Rengeteget dolgozott ezért a gólért, bízom benne, hogy a jövőben újabb találatok követik majd ezt a gólt" - nyilatkozta honlapunknak Kovács István.
Csapatkapitány-helyettesünk és balhátvédünk is kimagaslót nyújtott a Mezőkövesd elleni találkozón az InStat szerint.
A két vezetőedző értékelte a MOL Vidi FC-Mezőkövesd Zsóry FC bajnoki mérkőzést.
Télen szerződtetett támadónk a 35. percben vette be Szappanos kapuját.
Vezetőedzőnk nehéz mérkőzésre számít a Mezőkövesd ellen.
A Mezőkövesd vezetőedzője Székesfehérváron is jó eredményt szeretne elérni.
Válogatott középpályásunkat arról kérdeztük, milyen mérkőzésre számít szombat este a MOL Aréna Sóstóban.