Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A találkozót a Dunaharaszti Sportpályán rendezik, a jegyek egységesen 1000 forintba kerülnek. A kapuk 12 órakor nyitnak.

A MOL Vidi FC már a 16 között szerepel a Magyar Kupa 2018-19-es kiírásában és a következő kör eléréséhez az NB III-as Taksony SE testén keresztül vezet az út. Az oda-visszavágós párharc első találkozójára február 20-án 14 órai kezdettel kerül sor a Dunaharaszti Sportpályán.
Jegyvásárlás, megközelítés, belépés
Szurkolóink a mérkőzésre a belépőket kizárólag a Dunaharaszti Sportpálya Arany János utcai kapujánál tudják megvásárolni, a jegyek egységesen 1000 forintba kerülnek és klubkártya felmutatása nem szükséges. A létesítménybe belépni szintén innen lehetséges, valamint a szervezők személygépjárművel érkező drukkereink számára ebben az utcában javasolják a parkolást is.
A sportpályán büfé lesz, a kapuk 12 órakor nyitnak.

Bosnyák támadónk a lefújás után értékelt.

A két vezetőedző értékelte a Taksony-MOL Vidi FC bajnokit.

A hazaiak hálóőre, Ivancsics Alex bravúrok sorozatát mutatta be, azonban egy alkalommal sikerült bevenni a kapuját, így 1-0-ra győztünk a Taksony ellen Dunaharasztiban.

Élő közvetítés a Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzéséről.

Dávid és Góliát párharcát várja a hazaiak mestere.

Az ellenfelet nem lebecsülve, természetesen a győzelem a cél a szerdai, Taksony elleni kupameccsen.