Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Sparta Praha mellett a Beijing Renhe ellen is pályára lép január 21-én a csapat.

Két mérkőzés is vár a MOL Vidi FC játékosaira január 21-én, hiszen a Sparta Praha mellett a kínai első osztályban szereplő Beijing Renhe ellen is pályára lépünk majd. A pekingi csapat ellen tavaly januárban is játszottunk felkészülési mérkőzést, akkor Kovács István góljára Li Chen válaszolt a találkozó utolsó percében.
Ellenfelünk újoncként a nyolcadik helyen végzett a kínai élvonalban, ennek ellenére a felkészülést új trénerrel kezdték meg. Aleksander Stanojevic neve a Vidi-szurkolók számára is ismerős lehet, hiszen a szerb edző játékospályafutását éppen Székesfehérváron fejezte be a 2002/2003-as szezont követően. A tervek szerint a Beijing Renhe elleni találkozó hétfőn 13:30 órakor, a Sparta Praha elleni mérkőzés 16:00 órakor kezdődik.

Csapatunk kedden folytatja a felkészülést.

Válogatott kapusunk nyilatkozott a VfB Stuttgart elleni felkészülési találkozó után.

A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC-VfB Stuttgart találkozót.

Szélsőhátvédünket kérdeztük a Beijing Renhe elleni döntetlen után.

Tavaly januárban is 1-1-et játszott egymással a két csapat, a gólunkat akkor is és most is Kovács István szerezte 11-esből.

Egy évvel ezelőtt 1-1-es döntetlent játszottunk a kínai csapat ellen.