hu en
2018. November 25. 08:00  -  Molvidi.hu   -   Fotó: molvidi.hu
Marko Nikolics: "Nagyon nehéz meccs áll előttünk Debrecenben"

Már szombaton elutazott a csapat az esti bajnoki helyszínére.

„A szerdai mérkőzéssel egy nagyon kemény időszakot kezdtünk el, amelyben összesen nyolc mérkőzést játszunk négy hét alatt. Annak nagyon örülök, hogy általánosságban jó állapotban van a csapat, annak ellenére, hogy közeledünk az év végéhez. Nagyon nehéz meccs áll előttünk Debrecenben. Jó játékosaik vannak, elég csak Tőzsért, Könyvest, Vargát vagy éppen Takácsot említenem. Herczeg Andrást is nagyon tisztelem, jó eredményeket ért el csapatával itthon és Európában is korábban. Szóval nehéz dolgunk lesz Debrecenben, de ugyanúgy teljes koncentrációval készültünk erre a bajnokira is, mint az összes eddigi találkozóra. Egy-két játékos nem áll készen a mérkőzésre, de ezzel együtt is jó kerettel utaztunk szombaton, és mindent megteszünk este azért, hogy jó eredményt érjünk el és közelebb kerüljünk a végső céljainkhoz" - nyilatkozta a DVSC elleni fordulózáró előtt vezetőedzőnk, Marko Nikolics. 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek