Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Tiszteljük a kék-fehéreket, de természetesen a három pont megszerzése a cél.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/23784_g6aBIm7fiS.jpg)
„Bár technikailag újonc-csapatról beszélünk, az MTK komoly történelemmel rendelkező klub, keretében a legtöbben jelentős NB I-es rutinnal bírnak, ezért – ahogy minden ellenfelünket - tiszteljük a kék-fehéreket. A keret minősége meglátszik az eddigi eredményeiken is, hiszen csak egy ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint mi, igaz, mi egy meccsel kevesebbet játszottunk. Ahogyan eddig, úgy most sem tettünk különbséget a mérkőzések között, és a rendelkezésre álló időben ugyanúgy készülünk erre a bajnokira, mint az európai mérkőzésekre. Természetesen a játékosok állapotát figyelembe véve azt a 11-et küldjük majd pályára, akikkel úgy gondoljuk, hogy sikerülhet zsinórban harmadik bajnoki találkozónkon is megszerezni a három pontot" - mondta az MTK elleni, 18:00 órakor kezdődő bajnoki előtt vezetőedzőnk, Marko Nikolics.
![](_files/news/small/23790_7iqp5syJx2.jpg)
A két vezetőedző értékelte a Vidi - MTK bajnokit.
![](_files/news/small/23791_WVIsX89BMU.jpg)
Középpályásunk szerint nagyszerűen játszott az MTK.
![](_files/news/small/23789_2WjkBU7Vfv.jpg)
A fővárosi kék-fehérek az első félidőben már 2-0-ra vezettek, végül 3-0-ra nyertek.
![](_files/news/small/23783_xT4RytDj16.jpg)
A vendégek mestere is gratulált csapatunknak a csütörtöki teljesítményhez.
![](_files/news/small/23785_5sRMScEfJU.jpg)
A fővárosi kék-fehérekkel 2 éve találkoztunk utoljára.
![](_files/news/small/23753_tSJDwGTrXl.jpg)
A Chelsea elleni EL-csoportmeccs magyar idő szerint 21.00-kor kezdődik. Vasárnap az MTK-t látja vendégül együttesünk Felcsúton.