Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Boban Nikolov a BL-sikerről és a Budapest Honvéd elleni bajnokiról is nyilatkozott honlapunknak.
"Nagyszerű hangulatban készül az egész csapat a szombat esti bajnoki rangadóra, melyet az eddig 100 százalékos Budapest Honvéd ellen fogunk játszani. Úgy gondolom, fantasztikus teljesítményt értünk el azzal, hogy a Ludogorets után egy másik nálunknál erősebbnek tartott csapatot, a Malmöt is búcsúztattuk a BL-ből. Most már viszont nem szeretnénk itt megállni, karnyújtásnyira vagyunk a BL főtáblától, és bár nagyon nehéz lesz a görög bajnok elleni párharc is, mindent megteszünk azért, hogy az újabb akadályt is sikerrel vegyük. Viszont lépésről lépésre kell haladnunk, most csak a szombat esti bajnokira koncentrálunk, hiszen a bajnoki címünket is szeretnénk megvédeni. Ne felejtsük el, ahhoz, hogy jövő nyáron is harcolhassunk a BL-ben, újra magyar bajnoknak kell lennünk. Még sosem játszottam abban a stadionban, ahol szombat este pályára lépünk, de a csapattársaktól nagyon sok jót hallottam az MTK stadionjáról, kiváló játéktéren mérkőzhetünk meg a Honvéddal. Való igaz, hogy rengeteg meccset játszunk, de mi profi futballisták vagyunk, és imádunk játszani, és boldogok vagyunk, hogy nem csak nyáron, hanem ősszel is sok mérkőzés vár ránk" - nyilatkozta honlapunknak Boban Nikolov.
Három Vidi-játékos került be az álomcsapatba, francia jobbhátvédünk a bajnokság legmagasabb átlagpontszámával rendelkezik.
Válogatott védőnk közvetlenül a lefújást követően nyilatkozot honlapunknak.
A két vezetőedző értékelte a Honvéd-Vidi bajnokit.
Kovács, Huszti és Hadzic volt eredményes, a hazaiak közel 50 percig emberhátrányban futballoztak.
A kispestiek mestere szerint csapatának többek között meghatározó játékosaink kikapcsolására kell figyelnie.
Vezetőedzőnk szerint nem a véletlen műve a kispestiek jó rajtja, így mindenkitől maximális koncentárciót vár el az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.