Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A 16 esztendős Bekker Roland több edzésen és egy edzőmeccsen is szerepelt a német csapat U17-es együttesében.

Tavaly november után idén áprilisban is meghívást kapott egy Vidi utánpótlás-játékos a Bundesligában szereplő Borussia Mönchengladbach ifi-csapatába próbajátékra. A 16 esztendős Bekker Roland tavaly nyáron igazolt a Vidibe, és hamar alapembere lett az U17-es együttesünknek, emellett pedig rendszeresen meghívót kap a korosztályos válogatottba is.
"Áprilisban az U16-os válogatottal Finnországban szerepeltünk az UEFA fejlesztési tornáján, és ekkor figyelt fel rám a Borussia Mönchengladbach egyik játékosmegfigyelője. Május 14-től 17-ig vehettem részt próbajátékon a németeknél az U17-es csapatban. Több edzés és egy felkészülési mérkőzés is szerepelt a programban. A meccset egy másodosztályú U19-es csapat ellen játszottuk, és 12-0-a nyertünk, sikerült adnom egy gólpasszt, úgyhogy mindent figyelembe véve szerintem nem teljesítettem rosszul. Hogy mindez mire lesz elég, az hamarosan kiderül. Persze azzal tisztában vagyok, hogy arra kicsi az esély, hogy egy próbajátékot követően leigazoljon egy Bundesliga csapat az utánpótlásába, sokkal inkább arra számítok, hogyha elnyertem a szakemberek tetszését, akkor a jövőben még gyakrabban megnézik a teljesítményemet a válogatottban, vagy akár itt a Vidiben is. Számomra az is hatalmas élmény volt, hogy ilyen fiatalon felfigyeltek rám. Tavaly nyáron kerültem a Vidibe, és nagyon jól érzem itt magam. Nagyon jók a csapatársaim és színvonalas munka zajlik az utánpótlásban, érzem magamon, hogy folyamatosan fejlődök" - nyilatkozta honlapunknak Bekker Roland.

"Roland 2002-esként az egy évvel idősebbek közt, a 2001-es korosztályban szerepel és már az első időszakban nagyon kellemes benyomást tett rám. Belső- és bal oldali védőként is lehet rá számítani. Amennyiben a fejlődése töretlen lesz, akkor felnőttként nem csak a válogatott közelébe kerülhet, de jó esélye lesz arra, hogy egy erős, külföldi bajnokságban is megállja a helyét. Ez persze még odébb van, addig nagyon sok munka vár rá, de Roland az a típusú játékos, aki szeret dolgozni, sokat tesz azért, hogy sikeres legyen. Fizikálisan szinte minden felmérésen az elsők között van, úgyhogy tejesen megérdemelten vehetett részt próbajátékon Németországban. Ez ráadásul a Vidi többi utánpótlás-játékosa számára is példaértékű lehet, hogy igenis megéri keményen dolgozni, hiszen sosem lehet tudni, mikor van jelen egy-egy játékosmegfigyelő. A Vidinél az utánpótlásban a játékosok egyéni fejlődésén van a fő hangsúly, számomra ez a filozófia nagyon szimpatikus. Azt pedig minden korosztályban ki szoktuk emelni az edzőkollégákkal a játékosoknak, hogy nagyon becsüljék meg, hogy ennek a klubnak lehetnek a játékosai, hiszen itt tényleg minden feltétel adott ahhoz, hogy fejlődni tudjanak" - nyilatkozta Simek Péter, a Vidi U17-es csapatának vezetőedzője.
Nego Loic az Év Labdarúgója!
2019. Május 20.
Remek idényt futó játékosunkat díjazták az MLSZ RangAdó Gálán.
Marko Nikolics - 100 tétmeccs a Vidi élén
2019. Május 20.
Cikkünkben összeszedtük a legfontosabb statisztikai adatokat vezetőedzőnk elmúlt két évéből.
Magabiztos győzelemmel közelítette a második Pécset U19-es csapatunk
UTÁNPÓTLÁS @ 2019. Május 20.
Megszakadt U17-es csapatunk győzelmi sorozata.
A MOL Vidi FC játékosai, edzői a Vidi Múzeumban kezdték a hetet
2019. Május 20.
Id. Horváth Gábor múzeumigazgató, Tauser Zoltán a Vidi Múzeum kurátora, illetve Várkonyi Ádám, a MOL Vidi FC kereskedelmi és marketing igazgatója vezette körbe a csapatot a múzeumban.
Kovács István: "Megvoltak a lehetőségeink"
INTERJÚ @ 2019. Május 20.
Középpályásunk szerint sokkal jobban kell játszanunk a kupadöntőn, mint tettük azt Szombathelyen.
Juhász Roland: "Hullámzó volt a játékunk"
INTERJÚ @ 2019. Május 19.
Csapatkapitányunk számára különösen fontos volt a vasárnapi mérkőzés.



















