Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk ma este is folytatná a csapat jó sorozatát.

Olvasóink bizonyára észrevették, hogy ezúttal külön statisztikai cikk nem született a Vidi-Balmazújváros párharcok történelméből. Ez nem véletlen, hiszen a két csapat mindössze kétszer találkozott egymással, mindkétszer a mostani bajnoki kiírásban. Az első fordulóban Andrics góljára Danko Lazovics válaszolt a Pancho Arénában, majd októberben Marko Scsepovics ugyan megszerezte a vezetést számunkra, de Andrics újra eredményes tudott lenni. Nem csoda tehát, ha vezetőedzőnk, Marko Nikolics külön kiemelte, hogy tisztelni kell a Balmazújvárost, de éppen itt az ideje, hogy legyőzzük őket a bajnokságban.
„Szeretném, ha háromból három győzelemmel kezdenénk az évet, és úgy tudnánk elmenni a válogatott-szünetre. Kettő már megvan, most pedig következik a Balmzaújváros elleni bajnoki. Tisztelnünk kell ellenfelünket, hiszen hiába állnak kieső helyen jelen pillanatban a tabellán, tőlünk már négy pontot elvettek. Kezdődik az utolsó harmada a szezonnak, minden héten egyre fontosabb meccsek jönnek. Hinni kell magunkban, magabiztosan kell játszanunk ma is, természetesen célunk, hogy a Pancho Arénában tartsuk a három pontot."
Juhász Roland góljával zsinórban 45. alkalommal voltunk eredményesek pályaválasztóként az élvonalban
2018. Március 18.
A mostani sorozat klubunk történelmében abszolút rekordnak számít. Utoljára 2015. július 25-én nem szereztünk gólt hazai pályán NB I-es bajnokin.
Loic Nego: "Tudtuk, hogy különösen fontosak lesznek a pontrúgások"
2018. Március 17.
Francia védőnk közvetlenül a lefújás után értékelte a Balmazújváros elleni bajnokinkat.
Marko Nikolics: "Pontosan ilyen nehéz küzdelemre számítottunk"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2018. Március 17.
A két vezetőedző értékelte a Vidi-Balmazújváros mérkőzést.
Fontos győzelem a Balmazújváros ellen
2018. Március 17.
Juhász Roland fejese három pontot ért, Huszti Szabolcs 13 év után lépett pályára ismét az NB I-ben.
Horváth Ferenc: "Minden pontért foggal-körömmel harcolunk"
2018. Március 17.
Természetesen nem feltett kézzel érkezik a Balmazújváros a Pancho Arénába.
A Balmazújváros elleni mérkőzés Vidi-kihívása!
VIDICHALLENGE @ 2018. Március 15.
Ezúttal Stoplit kell majd keresni a szombati összecsapáson!



















