hu en
2018. February 28. 12:00  -  Guber Péter   -   Photo: vidi.hu
ELLENFÉL-LES
A dobogóért küzdő Honvédhoz látogatunk szombaton

A fővárosi együttes az első tavaszi bajnokiján kikapott az FTC otthonában.

A sikeres tavaszi nyitányt követően folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei, csapatunk a 21. fordulóban a bajnoki címvédő Honvéd együtteséhez látogat.

A kispestiek 20 mérkőzés után az 5. helyen állnak a tabellán, összesen 28 pontot gyűjtöttek. Az első 2018-as bajnoki játéknapon az első játékrészben vezetéshez jutottak a Ferencváros otthonában, de a zöld-fehérek később fordítani tudtak és 3-1-re elhúztak. A Honvéd ekkor Eppel góljával közelített, majd Lanzafame büntetőjével egyenlíthetett volna, de ez kimaradt és végül 5-2-re győzött a bajnoki éllovas. A Magyar Kupában szintén érdekelt a kispesti gárda: a Siófok ellen már 2-0-ra vezettek, ám 2-2 lett a végeredmény. Az eredetileg február 28-ra kitűzött visszavágót az időjárási körülmények miatt elhalasztották.

A vörös-feketék keretének értékét 7,2 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.de portál, ez az 5. legmagasabb az NB I-ben. Legértékesebb játékosuk magasan Davide Lanzafame (1,2 millió euró), akit a magyar válogatott Eppel Márton (650 ezer euró) és a Bobál Dávid-Gazdag Dániel duó (450-450 ezer euró) követ. A keret tagja még a szintén válogatott Gróf Dávid-Heffler Tibor páros is.

A góllövőlistán a 2. és 6. helyen áll Honvéd-labdarúgó: a tavalyi gólkirály Eppel Márton áll hátrébb 9 találatával, míg Davide Lanzafame 11-nél jár a 2017-18-as szezonban.

A télen kisebb játékosmozgás zajlott csak a fővárosiaknál. Tomas Kosút Lengyelországból, Tonci Kukoc Bosznia és Hercegovinából, korábbi játékosunk, a már említett Heffler (az ő neve mellett a szintén egykori Vidi-játékos Pölöskei Zsolt is ismerős lehet drukkereinknek) pedig Ceglédről került Kispestre, miközben Laczkó Zsolt és Villám Balázs szolgálatait köszönték meg. A második csapatuktól felkerült Májer Milán a Ferencváros elleni találkozón már a kispadon ült, de nem kapott lehetőséget. Baráth Botond viszont játszott és begyűjtötte ötödik sárga lapját, így ellenünk nem léphet pályára.

Fehérvár FC - all rights reserved
This site uses cookies to deliver its services to offer you personalized advertisements and to analyze traffic. The usage data may be available to Google. By using this website you consent to the use of cookies. More information