Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Múlt hétvégén a 2011-ben született gyerekeknek rendezett focitornát a VBKE, melyet a Vidi Piros csapata veretlenül myert meg.

Farsangi Kupa néven tartott focitornát a 2011-ben született gyerekek részére a VBKE a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskolában. A Vidit két csapat képviselte a tornán - a Pirosak és a Fehérek.
"A 2011-ben született gyerekek részére kiírt tornán a Vidi Piros csapatában három 2012-es születésű játékos is szerepelt, és minden csapatot legyőzve az első helyet szerezte meg. A döntőbe jutásért a két Vidi egymás ellen játszott, így arra sajnos nem volt lehetőség, hogy csak a döntőben mérkőzzenek meg a Pirosak a Fehérek ellen. Utóbbi csapatunk egyébként végül a negyedik helyen végzett. Mindkét csapat teljesítményével nagyon elégedett vagyok, külön kiemelném a győztes csapatból Barta Hunor, Kis Milán és Pilaszanovich Milán teljesítményét, a Fehér csapatból pedig Hodis Ádám játékát" - nyilatkozta honlapunknak a korosztályt felkészítő vezetőedző, Fekete Csaba.
A Vidi eredményei a VBKE Farsangi Kupán
Vidi Fehér - Mór 8:3 G: Németh 2, Tóth 2, Magda 2, Hódis 2.
Vidi Fehér - VBKE "A" 4:7 G: Németh 3, Tóth.
Vidi Fehér - Lovasberény 6:4 G: Németh, Tóth 2, Magda 3.
Vidi Piros - Sárszentmiklós 13:1 G: Kis 2, Pilaszanovich 2, Barta 2, Smakaj 5,
Szabó 2.
Vidi Piros - VBKE "B" 11:5 G: Kis, Pilaszanovich 3, Barta 3, Smakaj, Szabó 3.
Vidi Piros - Pátka 16:1 G: Kis 2, Pilaszanovich 3, Barta 3, Smakaj 5, Szabó 3
Elődöntő: Vidi Piros - Vidi Fehér 10:4 G: Kis 2, Pilaszanovich 2, Barta 5, Szabó.
Ill. Tóth, Magda 3,
3-4 helyért: Vidi Fehér - Sárszentmiklós 2:4 G: Tóth, Magda
Döntő: Vidi Piros - VBKE "A" 8:0 G: Kis, Pilaszanovich, Barta, Smakaj 3, Szabó 2

Stadionban található hivatalos üzletünk 16 órától lesz nyitva, 17:00 és 17:45 között két Vidi-játékos is dedikál majd!

A taksonyiak fiatal edzője karakán kiállást vár csapatától a visszavágón.

A Taksony elleni kupamérkőzés 18:00 órakor kezdődik.

A fiatalok a spanyolországi elitkörre készülnek Antalyában, ahol 3 mérkőzést játszanak a következő hetekben.

Kapusunk szerint az alacsonyabb osztályú csapatok elleni kupameccsek kívülről lehet, hogy könnyűnek tűnnek, de kapusszemszögből ezek is nehéz mérkőzések.

Az elmúlt nyolc hét eseményeiről Róth Magdolna, női szakági koordinátor számolt be.