Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A DVTK vezetőedzője biztos benne, hogy csapatának a Vidi ellen is meglesznek a lehetőségei.
"Mindig a következő mérkőzés a legfontosabb, ilyen szempontból ugyanolyan meccs lesz a szombati is, mint a többi. Természetesen egy magyar szinten kimagasló, jó csapat lesz a következő ellenfelünk, de a célunk nem lehet más, mint hogy a három pontot megszerezzük. Egész héten erre készültünk, a lehetőségeink most is meglesznek, hogy berúgjuk-e, az majd kiderül" - nyilatkozta a DVTK honlapjának Bódog Tamás.
A DVTK-Vidi találkozót az m4sport.hu élőben közvetíti.
Sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. Szeptemberre véget értek a nemzetközi kupaküzdelmek, így a bajnokságra koncentrálhattunk. A Diósgyőr Debrecenben fogadta a Vidit, csapatunk pedig óriási izgalmak közepette szerezte meg a három pontot.
Francia jobbhátvédünk teljesítménye posztján egyben a harmadik legerősebb pontszámot is jelenti az OTP Bank Liga 2017-18-as kiírásában.
Bosnyák középpályásunk szerint nagy dolgokra lehetünk képesek, ha úgy játszunk, mint ahogy a második félidőben tettük.
Pátkai Máté a 86. percben nyerte meg a meccset, 2009 után először lőtt három gólt bármelyik fél a Videoton FC és a DVTK összecsapásain.
A két vezetőedző értékelte a DVTK-Vidi bajnokit.
Középpályásunk szerint az első félidő nem sikerült jól, de a szünetben Marko Nikolics rendet tett a fejekben.