Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A miskolci együttes legutóbbi három bajnokiján kikapott, a kispadon már nem Horváth Ferenc ül.

A DVTK a tavalyi 9. helyezés után nagy reményekkel vágott neki a 2016-2017-es idénynek. Jól is kezdték a bajnokságot, éppen minket győztek le idegenben az első fordulóban (1-2), majd hazai pályán az Újpest ellen is begyűjtötték a három pontot, utána azonban kilenc forduló alatt mindössze 2 pontra futotta tőlük. A rossz sorozatot balszerencsénkre ellenünk törték meg egy győzelemmel (0-2), az azt követő 10 fordulóban pedig 10 pontot szereztek. Mindhárom eddig lejátszott tavaszi játéknapon vereséget szenvedtek, 9 gólt kaptak és csak 2-t lőttek. Az elmúlt héten - még a DVSC elleni bajnoki előtt - menesztették Horváth Ferenc vezetőedzőt, helyét ideiglenesen Vitelki Zoltán vette át, így ellenünk is ő meccsel majd. Az új vezetőedző kinevezése bármelyik nap megtörténhet.
A csapattól télen távozott Bognár István (FTC), Lázár Pál (szünetelteti pályafutását), Nikházi Márk (MTK), és Németh Milán (Sopron), az elmúlt hétvégén pedig Elek Ákos (Kajrat Almati). Érkezett Busai Attila (FTC), Fülöp István (FC Botosani), Szarka Ákos (FC DAC) és Nagy Tibor (Újpest FC).
Az eddigi 22 fordulóban 21 pontot szereztek a piros-fehérek, 26 gólt lőttek és 45-öt kaptak (ez utóbbi a legtöbb az NB I-ben idén). Hárman is 4 gólig jutottak eddig a szezonban, Bognár István, Lipták Zoltán és Novothny Soma.
Az előző fordulóban a következő játékosok kaptak lehetőséget: Rados - Jagodinskis, Lipták, Vela (Kitl), Ugrai (Fülöp), Lőrincz, Daushvili, Elek, Szarka (Makrai), Novothny, Eperjesi.
Kovácsik hatodszor, Lazovics hetedszer a legjobbak között
STATISZTIKA @ 2017. Március 13.
Az előző fordulóhoz hasonlóan, támadónk és kapusunk került a 23. játéknap csapatába.
Vinícius Paulo: "Ez a gól több mint különleges számomra”
2017. Március 11.
A DVTK elleni első találatot szerző védőnk értékelt a lefújás után.
Henning Berg: "Az első félidőben nagyon jó futballt mutatott be a csapat"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2017. Március 11.
Vezetőedzőnk és Vitelki Zoltán értékelte a Vidi-DVTK bajnokit.
2-0 a DVTK ellen - megvan Vinícius első gólja magyarként
TUDÓSÍTÁS @ 2017. Március 11.
Védőnk fejese és Jagodinskis öngólja 3 pontot ért. Továbbra is vezetjük a tabellát.
Henning Berg: "Sokat jelent a szurkolók támogatása"
2017. Március 11.
Vezetőedzőnk bízik benne, hogy a DVTK ellen is megszerezzük a három pontot.
Vitelki Zoltán: "Csak tiszta fejű labdarúgók lehetnek a pályán"
ELLEN-ÉRV @ 2017. Március 11.
A Diósgyőr megbízott vezetőedzője szerint a bajnokság egyik legerősebb csapata a Vidi.



















