hu en
2017. Január 31. 08:00  -  Papp Brigitta   -   Fotó: Kondás Andrea
UTÁNPÓTLÁS
Kiemelkedő eredmények az utánpótlásban

Több csapatunk aratott fölényes győzelmet a héten, U8-asaink pedig kupagyőzelemmel tértek haza ismét, 30-2-es gólaránnyal zárták a Gödöllő Sátor Kupát.

U19-es és U17-es csapatunk egyaránt a Nyitra ellen lépett pályára felkészülési mérkőzésen. U19-eseink 2-2-es döntetlent játszottak, míg U17-eseink 3-1-re nyertek. „Jó iramú mérkőzést játszottunk, és nem túlzás azt mondani, megérdemelt győzelmet arattunk. Azok az erények, amit képviselni akarunk játékunk során, most egyértelműen érvényesültek a meccs alatt, aminek nagyon örülök” – összegzett Kuttor Attila, az U17-esek vezetőedzője.

U16-osaink a KFC Komárno ellen arattak 5-3-as győzelmet felkészülési mérkőzésen, U14-es csapatunk pedig a Komárno U15-öseit fogadta szombaton, és magabiztos, remek játékkal 8-0-ra győzte le az egy évvel idősebbeket. „A vendégek fizikai fölénye egyértelmű volt, ennek ellenére rögtön nekik ugrottunk, szinte a kezdésből megszereztük a vezetést. Folyamatosan nyomás alatt tartottuk őket, 20 perc elteltével pedig már 4 góllal vezettünk. A vendégek ezt nehezen viselték, volt néhány durva belépő, amit a játékvezető szankcionált, cserével kiállította az egyik vendégjátékost. Ezután ismét a játéké volt a főszerep, és félidőben már 7 góllal vezettünk. A második játékrészre a vendégek rendezték soraikat, sokkal szervezettebben játszottak, ezáltal kiegyenlítettebb lett a mérkőzés. Továbbra is mi irányítottuk a játékot, de már csak egy újabb góllal tudtuk növelni az előnyünket. Ezen a meccsen gyorsan és kreatívan játszottunk, az első félidőben pedig szinte százszázalékosan használtuk ki a helyzeteinket. Büszke vagyok a srácokra” – mondta Bozai Attila, az U14-es csapat vezetőedzője.

Az U13-asok és az U12-esek is a Dunaszerdahely ellen léptek pályára szombaton, és mindkét csapatunk győzelmet aratott, a 13 évesek 3-0-ra, míg a 12 évesek 4-3-ra nyertek. „Az első félidőben jó felfogásban, dinamikusan és agresszíven játszottunk, viszont rengeteg hibával. Nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, sok helyzetet dolgoztunk ki, de ezeket ki is hagytuk. A második félidőben sikerült a helyzeteinket gólokra váltani, 4-0-ra is vezettünk már, de a végén, védekezésben többször is hibáztunk, ezért lett végül szoros a mérkőzés” – összegzett Disztl Milán, az U12-es csapat vezetőedzője.

U8-asaink magabiztos kupagyőzelmet arattak a Gödöllő Sátor Kupán, a legjobb játékosnak járó díjat pedig a vidis Somogyi Tamás kapta. „Már a csoportból is meggyőző fölénnyel, 21-0-s gólaránnyal jutottunk tovább, majd a középdöntőben a Szegedet, az elődöntőben pedig a Grosics Akadémiát győztük le. A döntőben a Gödöllő ellen léptünk pályára. A hazaiak rendkívül jó felfogásban, szervezetten, agresszíven játszottak, és a korosztályhoz képest meglehetősen jó iramú, színvonalas mérkőzést láthattunk, ezért is külön öröm, hogy végül mi hozhattuk haza a kupát.” – emelte ki Gelencsér Tibor, az U8-as csapat vezetőedzője.

A Vidi U7-esei is a Gödöllő Sátor Kupán mérették meg magukat a hétvégén, és remek játékkal, mindössze büntetőkkel maradtak alul a házigazda Gödöllő ellen, így a második helyen végeztek. Elhoztuk a legjobb játékosnak járó díjat is, amit Rózsa László kapott.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek