Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az MTK vezetőedzője szerint fegyelmezett játék kell csapatától ahhoz, hogy ponttal, vagy pontokkal távozzanak a Pancho Arénából.

"A dunaújvárosi győzelmünk óta sok idő eltelt, úgy látom, hogy a Vidi azóta folyamatosan fejlődik, az említett mérkőzés óta többek között Scsepoviccsal és Hadziccsal is megerősödött a keret és Lazovics is jó állapotba került. A mi koncepciónk viszont változatlan, továbbra is vállaltan igyekszünk a fiatalokra építve jó eredményeket elérni, a héten is csináltuk becsülettel a dolgunkat, készültünk a ma esti bajnokira. Nagyon koncentráltan, fegyelmezetten kell játszanunk ahhoz, hogy sikerüljön pontot, vagy pontokat szereznünk, hiszen a Vidi hazai pályán nagyon gólveszélyesen játszik. Sok helyzetet dolgozunk ki mi is, de olyan időszakot éltünk meg, hogy minden kifelé pattant a kapufáról, majd persze az ellenfél egyenlít ilyenkor az utolsó percekben. Ez egy ilyen játék, bízom benne, hogy akár már a Vidi ellen megfordul a dolog" - nyilatkozta Vidi-MTK bajnoki előtt az MTK mestere, Teodoru Vaszilisz.
A 18:00 órakor kezdődő mérkőzést az M4Sport élőben közvetíti.

Középpályásunkkal labdarúgásról és családról beszélgettünk. Kiderül többek között, miért a futballt választotta gyerekkorában, mit vár a legjobban az edzések végeztével, és hogyan képzeli el magát 10-15 év múlva a háromgyermekes apuka.

Loic Nego már hatodik alkalommal került a forduló álomcsapatába!

Az év utolsó felcsúti mérkőzése előtt szervezett közös gyűjtést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Vidi.

A két vezetőedző értékelte a Vidi-MTK meccset.

Támadónk kiemelte, nagyon jól esett számára az, hogy a szurkolók a nevét skandálták, de hozzátette, ez nem Lazovics győzelme volt, hanem a Vidié.

Lazovics duplájával vertük a kék-fehéreket, Scsepovics két gólpasszt jegyzett.