Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A nemzeti csapat nevében Juhász Roland vette át a díjat a Viva Comet gálán.

Péntek este tartották a 2016-os Viva Comet gálát Budapesten. Hogy miért érdekes ez a vidi.hu-n? A rendezvény szervezői úgy döntöttek, hogy a megszokott művészi kategóriák mellett az „Év pillanatának” járó díjat is kiosztják. A gömb pedig a zsűri döntése alapján a magyar labdarúgó válogatotthoz került, a díjat pedig nem más, mint csapatkapitányunk, a 95-szörös válogatott Juhász Roland vette át Kovács Ágnes olimpiai bajnok mellúszótól.
„Az Európa-bajnokság számunkra nem csak egy pillanat volt, hanem az egész pályafutásunk csúcsa. Örülünk, hogy két hétre sikerült összehoznunk az egész országot. Nagyon köszönjük mindenkinek a szurkolást és a díjat is” – mondta csapatkapitányunk, aki a múlt héten Svédország ellen köszönt el a válogatottól.

A nyertes, Gulyás László a Velencei és Velencei-tó körüli Nagycsaládosokért és Rászoruló Családokért Alapítvány munkáját támogatta.

Kovácsik, Lazovics és Scsepovics is kiemelkedően játszott a Mezőkövesd ellen.

Csapatkapitányunk a MOL meghívásának eleget téve válogatott sportolók társaságában szendvicsezett.

Péntek este az RBD törzshelyén várja sportigazgatónk és két játékosunk a szurkolók kérdéseit.

Csapatkapitányunk Instagram-oldalán tett közzé egy bejegyzést, a vidi.hu-nak pedig a szombati gólöröméről is beszélt.

Csapatkapitányunk nem csak a 3-1-re megnyert mérkőzést értékelte, de elárulta azt is, hogy volt-e már ilyen különleges mékőzésben része korábbi pályafutása során.