Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Brazil védőnk szerint a Mezőkövesd a védekezésre helyezi majd a fő hangsúlyt szombat délután.

"Szombaton egy újabb nehéz feladat vár ránk, hiszen egy masszív csapat otthonába látogatunk. A Mezőkövesd agresszív, kemény futballt játszik, a fő hangsúlyt a védekezésre helyezik, ez a legutóbbi fordulóban is így volt, amikor a DVSC otthonában játszottak gól nélküli döntetlent. Ráadásul hazai környezetben biztos, hogy legalább 1 pontot szerezni akarnak, ellenünk pedig minden csapat kettőzött erővel szokott futballozni. Nekünk viszont ezúttal sem szabad az ellenféllel foglalkoznunk, csak a saját játékunkra szabad koncentrálnunk. Nagyon fontos lesz, hogy megszerezzük a 3 bajnoki pontot, ugyanis a két legnagyobb riválisunk a hétvégén egymás ellen játszik majd" - nyilatkozta honlapunknak Paulo Vinícius.
InStat: Szolnoki és Lazovics a forduló csapatában
STATISZTIKA @ 2016. November 22.
Védőnk negyedszer, támadónk harmadszor került be a legjobbak közé.
Henning Berg: „Ezen a szinten ilyen hibákat nem lehet véteni“
2016. November 19.
A két vezetőedző értékelte a Mezőkövesd-Vidi mérkőzést.
Egygólos vereség Mezőkövesden
VIDEOTON FC - MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2-1 (1-1) @ 2016. November 19.
Sok helyzetünk volt a 90 perc során, azonban a találkozó elején és végén is betaláltak a hazaiak, míg nekünk csupán egy alkalommal sikerült bevennünk a nagyszerűen védő Tujvel kapuját.
Pintér Attila: "Nem feltartott kézzel megyünk fel a pályára"
2016. November 19.
A Mezőkövesd vezetőedzője szerint a Ferencváros mellett csapatunk játékosállománya emelkedik ki a hazai mezőnyből.
Henning Berg: "Kemény idegenbeli mérkőzés következik“
2016. November 19.
Vezetőedzőnk szoros, de győztes találkozóra számít Mezőkövesden.
Szurkolói információk a Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzésre
OTP BANK LIGA @ 2016. November 16.
A Mezőkövesdi Stadion kapui két órával a találkozó előtt nyitnak. A mérkőzésre a jegyek egységesen 1100 forintba kerülnek, a belépőket érdemes elővételben megvásárolni, mivel a meccs napján egy vendégpénztár üzemel majd.



















