Három bajnoki címmel, három kupagyőzelemmel és 31 válogatott mérkőzéssel a háta mögött érkezett a Vidihez Debrecenből Varga József. A 28 éves középpályással - aki kisebb izompanaszok miatt hagyta ki a Paks elleni bajnokit - légiós tapasztalatairól, gyerekkori kedvencéről és jövőbeli céljairól beszélgettünk. 

- Hogyan lett belőled profi labdarúgó, miért pont ezt a sportot választottad gyerekkorodban?

Édesanyám szavaival élve, én már a születésem előtt is a labdát rúgtam a hasában (nevet). Hatéves voltam, amikor komolyabban elkezdtem ismerkedni a foci alapjaival. Az általános iskolában kezdtem el rendszeresen olyan foglalkozásokra járni, ahol a labdarúgás-specifikus mozgások elsajátításán volt a fő hangsúly. Később a debreceni Olasz Focisuli csapatába kerültem, ahol évekig játszottam, majd egy válogatón vettem részt, amit a DVSC szervezett, és ezen a sikerült olyan teljesítményt nyújtanom, aminek köszönhetően a DVSC-ben folytathattam a pályafutásomat.

- Ki volt gyerekként a példaképed, esetleg most van-e olyan labdarúgó, akire felnézel?

Mint a legtöbb gyerek, én is csatárként kezdtem pályafutásomat. A példaképem pedig a brazil Ronaldo volt. Imádtam, szerettem a játékát, ő volt számomra a minden. Az első feliratozott mez, amit a szüleim nekem vettek, egy Ronaldo-mez volt. A mai fociban konkrét példaképem nincs, inkább azt mondanám, hogy azoknak a játékosoknak a játékát figyelem, akik azon a poszton szerepelnek, amelyiken én is.

- 28 éves korodig Magyarországon csak a Lokiban futballoztál. Mikor fordult meg először a fejedben, hogy másik magyar csapatba igazolj, és mennyire volt nehéz meghozni ezt a döntést?

Sosem felejtem el, hogy mennyit köszönhetek Debrecennek, és mennyi mindent kaptam a klubtól. Ott váltam NB I-es labdarúgóvá, én pedig az évek alatt mindig úgy léptem pályára, hogy ott olyan teljesítményt nyújtsak, aminek köszönhetően minél többet vissza tudok adni a Lokinak, és úgy érzem, ez sikerült is. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, hiszen érzelmileg nagyon kötődtem a Lokihoz, de éreztem, hogy már nem tudtam azt a teljesítményt nyújtani, amire képes vagyok, környezetváltásra volt szükségem. Ezt jeleztem a debreceni vezetőknek, hiszen jövő nyáron lejárt volna a szerződésem, nem lett volna fair a klubbal szemben, ha teljesen ingyen távozok, hiszen ahogy mondtam, rengeteget köszönhetek a DVSC-nek, de eljött a váltás ideje. A Vidi ráadásul hosszú évek óta kitartóan keresett, ezért az számomra nem is volt kérdés, hogyha már klubot váltok, akkor Székesfehérvárra igazolok. Nagyon tetszett az a jövőkép, amit a vezetők felvázoltak előttem, és persze a klub múltja is meghatározó tényező volt, amikor meghoztam a döntésemet. Olyan mentalitású játékosnak tartom magam, aki edzéseken és mérkőzéseken is a legjobbat akarja nyújtani, de sajnos Debrecenben, az utolsó időszakban, nem sikerült magamból kihozni a maximumot. Ezzel tisztában voltam, és a szurkolók valamint szakemberek felől is olyan visszajelzések érkeztek, amelyek ezt alátámasztották, vagyis többet vártak el tőlem - joggal. Nem éreztem azt, hogy Debrecenben képes lennék megújulni, és nem is akartam sem magamat, sem mást becsapni, vagy hitegetni. Rengeteget beszélgettem erről a dologról a párommal, családommal, és néhány olyan ember véleményét is kikértem, akiknek a szavára sokat adok. Választhattam volna a könnyebb utat is, és akár pályafutásom végéig Debrecenben maradhattam volna, de szerintem ez volt a tisztességes, becsületes döntés.

- Itt a Vidinél milyenek az eddigi tapasztalataid a csapatról, a klubról és persze Székesfehérvárról?

Nagyon motiváltan érkeztem Székesfehérvárra, hiszen bizonyítani szeretném, hogy valóban több van bennem és jobb futballista vagyok annál, mint amit az elmúlt időszakban nyújtottam. A Vidinél minden körülmény adott ahhoz, hogy csak a labdarúgásra koncentráljak, és minden külső tényezőt ki tudok zárni. Jók az edzések, jó szakmai munka zajlik a csapatnál. A beilleszkedésem, úgy érzem, zökkenőmentes volt, ez persze köszönhető annak is, hogy nagyon sok játékost ismertem már korábbról, ráadásul nem vagyok zárkózott típus, könnyen nyitok az emberek felé. Bódi Ádámmal pedig kölcsönösen segítjük egymást, de akkor sem lennék kétségbeesve, ha úgymond egyedül érkeztem volna Debrecenből. A klub minden tekintetben nagyon profi. Az itt dolgozó emberek a saját területükön mind nagyon értik a dolgukat, ez gyakorlatilag már az első néhány napban feltűnt nekem, és azóta többször is megbizonyosodtam erről. A szakmai stábról is csak jókat mondhatok, igen komoly munka zajlik minden nap. Bizakodó vagyok, hogy szép sikereket ünnepelhetünk majd a jövőben, hiszen ebben a közegben nagyon könnyű csak a futballra koncentrálni. Székesfehérvárt csendes, nyugodt városnak ismertem meg, nagyon tetszik a belváros, és az is, hogy nincs nagy tömeg, mindenhova könnyen és gyorsan el lehet jutni. Nyáron házasodtam meg, hamarosan a feleségem is ideköltözik Székesfehérvárra. Az emberek barátságosak, a múltkor az egyik belvárosi pékségben néhány Vidi-szurkoló felismert, és kedvesen köszöntöttek, szóval eddig nagyon jók a benyomásaim.

- Van már némi rálátásod a légiós életre is, hiszen korábban szerepeltél a Bundesligában, és a Championshipben is. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál Németországban és Angliában?

Talán a legfontosabb dolog, amit megtapasztaltam, az a külföldi labdarúgók profi mentalitása, hozzáállása volt. A labdarúgók felfogásában éreztem különbséget az NB I és a Bundesliga vagy épp a Championship közt. A magyar labdarúgók is nagyon tehetségesek, és egy magyar játékos is képes azt nyújtani, amit egy német vagy angol labdarúgó. Persze itt most nem a világsztárokhoz akarom hasonlítani magunkat, magyar játékosokat, de a Bundesliga sem csak és kizárólag világsztárokból áll. Azt, amit a külföldi futballisták döntő többsége, mondjuk 90%-a képvisel, azt a legtöbb magyar játékos is tudja a fociról. A különbség tehát szerintem nem tudásbeli, hanem sokkal inkább a hozzáállásban, a mentalitásban keresendő. Ezen a téren nagyon sokat fejlődtem abban a másfél évben, amit külföldön töltöttem. Azóta jóval tudatosabban élek, sokkal jobban odafigyelek a táplálkozásra, vagy a szükséges folyadékbevitelre.

- Szerepel még a terveid közt, hogy egyszer ismét külföldön futballozz?

Nézd, a labdarúgás eléggé kiszámíthatatlan, nem akarok sem naiv lenni, sem pedig azzal áltatni magam, hogy nekem még biztos lesz lehetőségem külföldre igazolni. De nekem most nem is az a dolgom, hogy ilyenekkel foglalkozzak. Az én feladatom az, hogy itt a Vidiben nyújtsak minél jobb teljesítményt, és ezzel bajnoki címhez, kupagyőzelemhez segítsem a klubot. Csak erre koncentrálok, mert ha ezen kívül bármi mással foglalkoznék, az a teljesítményem rovására menne. Nekem itt most bizonyítanom kell a szurkolóknak, azoknak az embereknek, akik bíztak bennem, és leigazoltak, és persze saját magamnak is. Komoly célokért küzdünk, csapatcéljaink vannak, nem pedig egyéni célok vezérelnek bennünket. Olyan dolgokra gondolok, hogy mindannyian bajnokok szeretnénk lenni a Vidivel, és BL-csoportkörbe szeretnénk jutni. Most csak és kizárólag ezek a célok vezérelnek engem és a csapattársakat, valamint a szakmai stáb tagjait is.

- Debrecenben főleg magyar edzőkkel dolgoztál, itt a Vidinél most külföldi trénered van. Henning Berg futballról alkotott filozófiája mennyire áll közel hozzád?

Tetszik az a felfogás, az a szemlélet, amit a futballról képvisel Henning Berg, és egyáltalán nem áll messze tőlem. Az pedig külön fontos volt számomra, hogy Henning Berg végig ragaszkodott hozzám, szerette volna, ha mindenképp a Vidibe igazolok. Nyilván teljesen más lett volna a helyzet, ha a klub ragaszkodik hozzám, de az edző nem, vagy ha úgy állt volna hozzá, hogy neki mindegy, hogy jövök vagy nem. Könnyen tudok azonosulni azzal, amit elvár és kér tőlem. Nem gondoltam volna, hogy 28 évesen még tanulhatok bármi újat a fociban, ugyanakkor az elmúlt egy hónap rácáfolt erre.  Tudom, hogy van még bennem fejlődési potenciál, és a szakmai stábtól minden segítséget meg is kapok annak érdekében, hogy elérjem a határaimat. Érzem, hogy Henning Berg és a többi edző is mindent megtesz azért, hogy a hiányosságaimban javuljak, ezáltal pedig még jobb labdarúgóvá váljak.

- Sikerült azokat a célokat megvalósítanod, amiket fiatalon kitűztél magad elé?

Igen, sőt úgy érzem, túl is teljesítettem azokat a célokat, amiket tinédzserként megfogalmaztam magammal szemben. Tisztán itt van előttem, hogy amikor a DVSC utánpótlásában szerepeltem, akkor az volt a fő célom, hogy csak egyszer kapjak bizonyítási lehetőséget az első csapatban. Annak idején ez Herczeg Andrásnál meg is adatott számomra, egy Kaposvár elleni idegenbeli, győztes meccsen debütáltam, a játék is jól ment. (Olyannyira jól ment neki, hogy azon a mérkőzésen a mezőny legjobb osztályzatát kapta a Nemzeti Sporttól - a szerk.) Egyáltalán nem voltak olyan céljaim, hogy válogatott legyek, vagy külföldön szerepeljek. Igaz ugyanakkor a mondás, hogy evés közben jön meg az ember étvágya. Ahogy telt az idő, egyre merészebb álmaim lettek, és ezek közül a legtöbb meg is valósult. Bajnok- és kupagyőztes lettem, Bajnokok Ligája csoportkörben szerepelhettem, játszottam a felnőtt válogatottban. Büszke vagyok arra, amit Magyarországon elértem, talán csak amiatt van bennem hiányérzet, hogy fiatal koromban nem igazoltam külföldre, így most már sosem derül ki, hogy milyen nemzetközi karriert futhattam volna be. De mondom, a bajnoki címek, kupagyőzelmek, a Bajnokok Ligája kárpótol ezért.

- A 2016-os Eb-selejtezőkön még szerepeltél a válogatottban, de végül az Eb-keretbe már nem kerültél be. Csalódás volt ez számodra?

Nehéz ezt megfogalmazni, de azért voltam csalódott, mert nem kaptam arra lehetőséget, - sem egy összetartáson, sem egy barátságos meccsen - hogy bizonyíthassak. Ugyanakkor azt is tudom, hogy a szövetségi kapitány a bajnoki mérkőzéseken nyújtott teljesítmények alapján dönt a keretről. Eléggé összetett dolog, mert tisztában vagyok azzal, hogy az elmúlt egy-két évben nem tudtam a tudásom legjavát nyújtani a pályán, de legbelül úgy érzem, hogy egy esélyt megérdemeltem volna arra, hogy egy összetartáson bizonyítási lehetőséget kapjak, hogy megmutassam válogatott körülmények között, hogy mire vagyok képes. Erre sajnos nem volt lehetőségem, de az érem másik oldala az, hogy lehet, meg sem érdemeltem a lehetőséget. Kettősség van ezzel kapcsolatban bennem, de igazából a múlttal már fölösleges foglalkozni. Itt a Vidiben szeretnék bizonyítani, de nem a válogatott szövetségi kapitányának, hanem a csapatnak, Henning Bergnek és a Vidi-szurkolóknak, és talán sikerül majd olyan teljesítményt nyújtanom, amely után ismét kapok bizonyítási lehetőséget a válogatottban.

- Mennyire építed céltudatosan már most a labdarúgás utáni karriered, egyáltalán, ha befejezed majd az aktív sportolást, akkor szeretnél majd a fociban tevékenykedni, vagy valami teljesen más területen dolgoznál tovább?

24-25 éves koromig úgy gondoltam, hogy az aktív pályafutásom befejeztével nem szeretnék tovább a labdarúgásban maradni.  Az elmúlt bő másfél évben viszont ez megváltozott, és most úgy érzem, hogy azt a sok tapasztalatot, amit eddig felhalmoztam, és ami még a karrierem végéig vár rám, kamatoztatni tudnám, és valamennyit át tudnék adni belőle a fiatalabb játékosoknak. Nincs még konkrét elképzelésem, de jelenleg nem tartom azt sem kizártnak, hogy egyszer majd felnőtt csapat vezetőedzője legyek. Száz százalékosan ez még nem alakult ki bennem, de az is lehet, hogy két év múlva majd megint teljesen másképp látom a jövőmet. A vendéglátás sem áll messze tőlem, ilyen irányú tanulmányokat is folytattam, és a szüleim is ezen a területen dolgoztak. Szóval, még teljesen képlékeny, hogyan alakul a karrierem utáni életem.