Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Összeszedtük a legérdekesebb statisztikai adatokat a bajnokság első harmadáról.

Túl vagyunk az NB I-es bajnokság első 11 fordulóján, vagyis eltelt a szezon egyharmada. A bajnoki szünet jó alkalmat kínál arra, hogy szemezgessünk a különböző statisztikai adatokból.
Egy évvel ezelőtt, a bajnokság első harmadánál 12 ponttal a tabella 7. helyén álltunk - ekkor a későbbi bajnok FTC-nek már 31 pontja volt, míg az akkor 2. helyen álló Haladásnak 18. Most 11 fordulót követően 20 ponttal állunk a második helyen, két ponttal lemaradva az éllovas Vasas mögött.
Az idei szezonban csapatunk szerezte a legtöbb gólt 11 forduló alatt, összesen 24-et. Ez kettővel több, mint amennyit tavaly a Ferencváros szerzett ugyanebben a periódusban. (Igaz, a zöld-fehérek akkor csak 4-et kaptak, míg mi most 12 kapott gólnál járunk.)
A 2016/17-es idény eddigi vidis bajnoki mérkőzéseit két fehérvári játékos, Kovácsik Ádám és Loic Nego játszotta végig. Rajtuk kívül Pátkai Máté, Géresi Krisztián, Danko Lazovics és Feczesin Róbert jutottak szóhoz mind a 11 meccsen.
Az InStat értékek alapján csapatunkból a legjobb teljesítményt szélső védőnk, Loic Nego nyújtotta a szezon első harmadában, ő négy alkalommal is bekerült a forduló válogatottjába. Juhász, Vinícius, Pátkai és Feczesin 3-3 alkalommal szerepeltek a legjobbak között.
A játszott percek és a lőtt gólok alapján Feczesin Róbert áll az első helyen a Vidiben, megközelítőleg 130 percenként talált az ellenfelek kapujába bajnoki mérkőzésen. Feczesin Róbert egyébként az NB I-es góllövőlistán, holtversenyben a tavalyi gólkirállyal, Böde Dániellel, az első helyen áll 6 góllal.

Legutóbb nyáron vezetett nekünk meccset Farkas, akkor a PAFC ellen 3-1-re nyertünk a Pancho Arénában.

Michael Boris szövetségi edző 23 játékossal kezdi meg a felkészülést az október 5-i, olaszok elleni felkészülési mérkőzésre és az október 10-i, törökök elleni Eb-selejtezőre. A Vidiből Szabó Bence és Tóth Bence kapott meghívót.

Az MLSZ és a Vidi is csatlakozik az UEFA kampányához szeptember 29-én, a Szív Napja alkalmából.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Mészáros Attila alpolgármester vezetésével néztük meg a létesítmény jelenlegi állapotát és a környékbeli fejlesztéseket.

A találkozóra október 21-én, 15.30-kor kerül sor.

Támadónk azt is elárulta, hogy nagyon várja már, hogy megszerezze a második NB I-es gólját is, de ennél sokkal fontosabb, hogy a Vidi begyűjtse a 3 pontot.