Szociálisan hátrányos helyzetű diákok vendégeskedtek a Pancho Arénában szerda este.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Galló József Általános Iskolájából érkezett az a negyven kisgyermek, akik klubunk vendégeként szurkolták végig a Vidi – Fradi mérkőzést, és közülük többen - a játékosok bekísérőjeként - pályára is léptek. A diákok már napokkal korábban izgatottan készültek a rangadóra.
„Olyan gyerekeket vittünk el a mérkőzésre, akiknek még soha nem adatott ilyen lehetőség. Nagyon jól érezték magukat, elvarázsolták őket a körülmények, a fények, a stadion nagysága és atmoszférája. Már napokkal korábban rákészültünk arra, hogy jövünk a mérkőzésre; a gyermekek megtanulták a játékosok nevét és a Vidi-indulót, készítettünk Hajrá, Vidi! feliratú plakátokat és zászlókat. Jó volt látni, ahogy ezek a gyerekek lelkesen és önfeledten énekeltek, biztatták a csapatot. Szerencsére az iskolánkban remek körülmények vannak sportoláshoz, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak és az MLSZ-nek köszönhetően műfüves pályán focizhatnak a diákjaink, talán éppen ezért is volt, hogy az egyik kislányunk rácsodálkozott: itt igazi fű van a pályán, ráadásul locsolják is! Összességében óriási élmény volt ez a gyermekeknek, van köztük olyan, akinek ez talán élete legnagyobb élményét jelentette” – mondta Lacza Zoltánné Ildikó, az intézmény igazgatónője.