Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Védőnk azt is elárulta, hogy a csütörtöki vereség után rossz volt a csapat hangulata, de most már csak az előttük álló feladatra koncentrálnak.

"Újabb nehéz bajnoki mérkőzés vár ránk, hiszen a Vasas remekül kezdte a szezont, két győzelmük van, ráadásul mindkét eddigi meccsüket megnyerték olyan csapatok ellen, akik ezen a nyáron szerepeltek a nemzetközi porondon, úgyhogy az önbizalmukkal sem lehet gond. Nekünk sajnos nem úgy sikerült az első két bajnokink, ahogy elterveztük, most azonban mindenképp javítanunk kell, és csak a 3 pont megszerzésével lehetünk elégedettek. Csütörtökön kikaptunk egy góllal az EL-selejtezőn, emiatt persze egy kicsit rosszabb volt a hangulatunk, de most már ezen túl vagyunk, és csak az előttünk álló feladatra koncentrálunk" - nyilatkozta honlapunknak Vinícius.
Henning Berg: “Három mérkőzést kellett volna megnyernünk ennyi helyzetből”
2016. Július 31.
A két vezetőedző értékelte a vasárnap esti bajnokit.
Egygólos vereség a Vasastól
VIDEOTON FC - VASAS FC 1-2 (0-0) @ 2016. Július 31.
Hiába dolgoztunk ki rengeteg helyzetet a 90 perc során, a Vasas két lehetőségből két gólt szerzett, Vinícius 94. percben szerzett találata csak a szépítésre volt elég.
Michael Oenning: „Nem árt óvatosnak lenni"
2016. Július 31.
Az angyalföldiek vezetőedzője úgy gondolja, hogy csapatának nincs oka félni egy ellenféllel szemben sem.
Henning Berg: „Ideje visszatérnünk a győztes útra”
2016. Július 31.
Vezetőedzőnk szerint jól szervezett együttes ellen lépünk pályára este a Pancho Arénában.
Kassai vezeti a Vasas elleni meccsünket
SPORI @ 2016. Július 30.
A rutinos spori az előző idényben több alkalommal is dirigált Vidi-meccset.
Simon Ádám: „Dominálnunk kell a Vasas ellen"
OTP BANK LIGA @ 2016. Július 30.
Csapatunk középpályását a vasárnapi bajnokiról kérdeztük.



















