Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az NK Zavrc együttese ellen zárt kapuk mögött lépünk pályára.

2016. június 23-án, csütörtökön 17 órakor a szlovén bajnokságban szereplő NK Zavrc együttesével játszunk felkészülési mérkőzést Szlovéniában. A találkozó zárt kapuk mögött kerül megrendezésre.
A vidi.hu-n természetesen élő, szöveges közvetítést olvashatnak a meccsről, a lefújás után pedig minden fontos momentumot meg is mutatunk honlapunkon, valamint a részletes tudósítás és az edzői- illetve játékos-interjúk is elérhetők lesznek csapatunk harmadik nyári edzőmérkőzéséről. Élő videóközvetítés nem lesz a találkozóról.
Szurkolói információk a Balzan FC elleni EL-selejtezőre
2017. Június 21.
Szurkolóinknak javasoljuk, hogy vásárolják meg elővételben belépőiket, így a helyszíni jegyárnál kedvezőbben, a sorban állást elkerülve juthatnak hozzá jegyükhöz.
Még két nap és két meccs - a végéhez közeledik az edzőtábor
EDZŐTÁBOR @ 2017. Június 21.
Szerdán és csütörtökön is pályára lépünk Ausztriában.
Az első Horvát Kupa győztesével játszunk szerda délután
2017. Június 20.
Az NK Inter Zaprešić elleni felkészülési találkozó 17:00 órakor kezdődik a szenteleki stadionban.
Henning Berg: „Vannak dolgok, amikben fejlődnünk kell“
2016. Június 23.
A két vezetőedző értékelte a szlovéniai edzőmérkőzést.
Egygólos vereség Szlovéniában
NK ZAVRC - VIDEOTON FC 2-1 (1-0) @ 2016. Június 23.
A nagy hőségben lejátszott felkészülési mérkőzésünkön a hazaiak szereztek vezetést az első félidőben, majd a második játékrész elején büntetőből növelték előnyüket, szépítő gólunkat Stopira szerezte.
Szlovén ellenfelünk a következő szezont a másodosztályban tölti
2016. Június 23.
Az NK Zavrc a legutóbbi bajnokságban a 9. helyen végzett a 10 csapatos szlovén élvonalban, osztályzót kellett játszania, nyert is, de végül mégsem indulhat az élvonalban.



















