– Újpesten lettél profi játékos, de azt talán kevesen tudják, hogy alapvetően Somogy megyei srác vagy. Hogyan kötöttél ki a labdarúgás mellett?
– Ahogyan a legtöbb kisfiút, engem is apukám kezdett el focizni tanítani. Játszottam Tabon, Andocson és a kaposvári Mézga Focisuliban is – itt például Gosztonyi Andris is csapattársam volt. Újpestre egy utánpótlás-torna után hívtak el, talán tizenkét éves lehettem akkor.

– Ilyen fiatalon mennyire volt nehéz a beilleszkedés?
– Nem volt könnyű, de rövid idő alatt remek közösség jött össze. Nagy Olivérrel, Korcsmár Zsolttal és Stieber Zolival segítettük egymást mindenben, együtt jól át tudtuk vészelni ezt az időszakot, a mai napig barátok vagyunk.

– Ők már tizenévesen az NB I-ben, vagy külföldön szerepeltek, neked kicsit többet kellett várni a debütálásra. Nem voltál frusztrált emiatt?
– Közel álltunk egymáshoz, ezért szívből örültem a sikereiknek. Nem voltam ideges, szerintem is későn érő típus vagyok, tudtam, ha folytatom a kemény munkát, akkor előbb-utóbb megkapom a lehetőséget, és végül Mészöly Gézától annak ellenére is sok játékpercet kaptam, hogy akkor elég erős volt a keret Újpesten.

– A sikeres kezdeti időszak után viszont több sérülés és egy rövid belgiumi kitérő következett.
– Ez nagyon nehéz időszak volt. Sokáig nem is tudták pontosan megmondani, hogy mi a gond, kihagytam egy keveset, egy-egy meccset tudtam játszani, de aztán ismét jöttek a kezelések... Szerencsére ezeknek a problémáknak már régen vége van, rendben vagyok teljesen.

– Ezt követően kerültél a DVTK-hoz, ahonnan három év után távoztál májusban. Hogyan fogadtak Miskolcon?
– Fél füllel hallottam egy-két dolgot, de nem is foglalkoztam ezekkel, mert alapvetően pozitívan állt hozzám mindenki, én pedig próbáltam bizonyítani – Belgium után ugyanis a Diósgyőr gyakorlatilag arra adott lehetőséget, hogy megmutassam, nem felejtettem el focizni. Tisztában voltam vele, hogy a karrierem szempontjából nagy a tét, el is értünk pár szép sikert a csapattal.

– Bízunk benne, hogy szép sikerek Vidi-mezben is várnak rád – kimondva is a bajnoki cím, valamint a kupagyőzelem a cél jövőre. Nehéz ilyen eredménykényszer alatt szerepelni?
– Ha az ember belegondol ebbe, akkor azért eszébe jut, hogy itt tényleg komoly feladatok várnak ránk, játékosokra. Engem azonban motiválnak a nagy célok, nem nyomásként tekintek ezekre.

– Első fehérvári edzésed egyben Henning Berg és az új szakmai stáb első edzése is volt. Milyen a közös munka?
–  Nagyon jó, emberileg is szimpatikusak a stábtagok, szakmailag pedig minden összhangban van. Lehet, ez kívülről nem látszik, de egy nagyon komoly stáb áll a csapat mögött, mindenki profin végzi a dolgát, ez nagy segítség a játékosoknak.

– Ha valaki rád keres a neten, találhat olyan videó-összeállításokat, amelyben a gólok és gólpasszok mellett több látványos sarkazás és csel is található. Mi kell ahhoz, hogy akár minden meccsen megmutasd ezeket a képességeidet?
– Beszélgettem erről is a vezetőedzővel a szezon kezdete előtt. Elmondta, azt szeretné elérni, hogy legyen annyi önbizalmam, hogy jöjjenek ezek a mozdulatok és ezzel is segíteni tudjam a csapatot. Persze az önbizalomhoz száz százalékos edzésmunkára van szükség, ezzel tisztában vagyok. Egyébként örülök, hogy ezt mondta, mert ezzel megerősítette bennem a saját elhatározásaimat is.

– Mik ezek?
– Igazából csak „ez“. Szeretnék száz százalékosan mindent a futballnak alárendelni. Például ezért is keresünk most Fehérváron lakást a barátnőmmel, hiszen ezzel lényegesen több időm maradna például az edzések közötti pihenésre is. Bízom benne, hogy megtaláljuk a számításainkat a városban.