Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Kapusunk önálló edzésekkel készül a jövő hétre, hogy erőnlétileg is utolérje magát és a csapattársait.

"Sérülése után, április 15-én műtötték Ádámot, két héttel később, május elején pedig már el is kezdhettük a rehabilitációt. A fő feladat az volt, hogy a műtét után leesett izmokat visszahozzuk, hiszen amíg ez nem történt meg, addig semmilyen komolyabb mozgást nem lehetett végezni, csak statikus erősítéseket. Körülbelül az első tíz nap telt el az izom visszaszerzésével. Ezt követően szabadtéri foglalkozásokon is részt vehetett, a fő hangsúly ekkor már a dinamikus mozgásokon volt. Végül pedig két-három kapusedzésen foglalkozott vele Milinte Árpád, ahol már tényleg futball-specifikus feladatokat végezhetett. Ennek az volt a lényege, hogy ha bármilyen fájdalma lenne, akkor az előjöjjön, de szerencsére nem volt semmi gond" - nyilatkozta honlapunknak Purger Szilárd fizioterapeuta.
"A csapat minden játékosa kapott a szünidőre egy edzéstervet, így természetesen én is, amit szombat óta csinálok. Fontos volt, hogy a rehabilitáció végeztével pihenjek is valamennyit, bő egy hét alatt sikerült feltöltődnöm. Két részből áll az én edzéstervem, egyrészt az edzőpályán futok, másrészt az edzőteremben különböző izomerősítő gyakorlatokat végzek. Az a célom, hogy hétfőn, amikor elkezdi a csapat a felkészülést, akkor a többiekkel nagyjából egy szinten legyek. Személy szerint nagyon várom már a jövő hetet, melynek az egyik fő célja az lesz, hogy a csapat és az új vezetőedző minél jobban megismerje egymást. Emellett pedig azon lesz a hangsúly, hogy megfelelően felkészüljünk a június 30-án kezdődő EL-sorozatra. A csapat új kapusedzőjével, Brockhauser Istvánnal egyelőre csak futólag találkoztam, néhány mondatot váltottunk, de komolyabb eszmecserére még nem volt alkalmunk. Várom a közös munkát, hiszen játékosként komoly külföldi tapasztalattal rendelkezik, biztos, hogy sok dolgot tanulhatok tőle is" - nyilatkozta honlapunknak Kovácsik Ádám.
Kovácsik Ádám a napokban hosszabbította meg szerződését a Vidivel 2020-ig!

Kovácsik Ádám, Vinícius Paulo, Pátkai Máté és Marko Scsepovics is bekerült az álomtizenegybe.

A felnőttek közt ez kapusunk személyes rekordja is egyben - a szezonrekordhoz azonban még 168 percet kell lehoznia kapott gól nélkül.

Az előző fordulóhoz hasonlóan, támadónk és kapusunk került a 23. játéknap csapatába.

Két játékosunk Székesfehérváron teszi le az állampolgársági esküt. Bernd Storck szövetségi kapitány azonban már szerdán jelezte, Viníciust várja a nemzeti csapat edzőtáborába, ahogy Kovácsikot és Fiolát is a Vidiből.

Kapusunk szerint mindenben előrébb kell lépnünk tavasszal.

Az nso.hu olvasói szerint Kovácsik, Nego, Lazovics és Scsepovics is a legjobbak voltak saját posztjukon!