Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az MTK ellen duplázó védőnk szerint az egész csapat remekül játszott az idei utolsó hazai bajnokin.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/19457_gFXizeromc.jpg)
"Sikerült mindent úgy megvalósítanunk, ahogy elterveztük. A vezetőedző utasításait minden játékos maximálisan betartotta. Szép gólokat szereztünk, és megérdemelten nyertünk ilyen arányban is. Magyarországon még soha nem szereztem két gólt bajnoki meccsen, úgyhogy nagyon boldog vagyok. De a foci nem egyéni sport, csak úgy sikerülhetett kétszer a kapuba találnom, hogy remek labdákat kaptam a társaktól. A mai egy nagyszerű győzelem volt, fontos nekünk, játékosoknak, a klubnak, a szurkolóknak, de nem szabad elfelejteni, hogy ez csak akkor ér valamit, ha az utolsó fordulóban is jó eredményt érünk el. Egyszerű a feladat, nyernünk kell Újpesten, és akkor biztos, hogy miénk az ezüstérem. Erre fogunk koncentrálni minden erőnkkel, és remélem, sokan elkísérnek majd bennünket erre a nagyon fontos találkozóra" - értékelt a lefújás után Loic Nego.
![](_files/news/small/19470_iP9EjZoKDx.jpg)
A 32. forduló legjobbjai között vezetőedzőnk és két játékosunk is helyet kapott.
![](_files/news/small/19458_bhdvzUw3Zi.jpg)
Csapatunk 90 percen keresztül remekül futballozott, és szép gólokat szerezve nyerte meg magabiztosan az MTK elleni találkozót.
![](_files/news/small/19459_DAnKp8U5o2.jpg)
A két vezetőedző meccs utáni értékelése.
![](_files/news/small/19455_deENji9LRg.jpg)
Szélre nem kell majd számítani, de zápor előfordulhat a mérkőzés ideje alatt.
![](_files/news/small/19453_zjwMcRy7dN.jpg)
Többek között Kanta József is hiányzik majd a kék-fehérektől, de az MTK vezetőedzője ettől függetlenül pontot szerezne ma este.
![](_files/news/small/19454_w2HJWIZ0Pg.jpg)
Vezetőedzőnk az ezüstrangadó után fellépne a dobogó második fokára.