FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2016. Március 13. Vasárnap, 18:20 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
Vereség az MTK II otthonában

Az első félidőben kiegyenlített játékot láthattunk, a másodikban azonban fölénk kerekedett az MTK II.

Körülbelül 150 néző volt kíváncsi vasárnap délután a BKV-Előre stadionjában az MTK II - Vidi II NB III-as bajnokira. Ősszel a kék-fehérek 4-1-re nyerni tudtak a Sóstói Stadionban.

Kevés eseményt jegyezhettünk fel az első félidőben, a játék jobbára a két 16-os között zajlott, igazán komoly gólhelyzet csak a 44. percben alakult ki, ezt a hazaiak viszont gólra is váltották. Hajdú adott a bal szélről, a kivetődő kapusunk mellett középre, ahol érkezett Vogyicska, és néhány lépésről az üres kapuba lőtt (1-0).

A második félidőt hatalmas helyzettel kezdtük, Havasi azonban nem tudott élni a lehetőséggel, a 49. percben pedig tovább növelte előnyét az MTK II. Schrammel cselezett a 16-osunkon belül, majd kapura lőtt, Zelizi bravúrral védett, a kipattanót azonban Szatmári az üres kapuba lőtte (2-0). Tíz perc elteltével Schrammel kapott szép labdát a bal oldalon Szatmáritól, majd egy lövőcselt követően kilőtte a hosszú sarkot (3-0). Ekkor még sikerült szépítenünk, a 64. percben egy szép támadás végén Büki lőtt kapufás gólt, 3-1-re módosítva az állást. Csapatunk kitámadott, hátul pedig szellősen védekeztünk, Zelizi több nagy bravúrt is bemutatott, de az utolsó percekben Hajdú is feliratkozott a hazai gólszerzők közé, beállítva ezzel a 4-1-es végeredményt.

Második csapatunk legközelebb március 20-án lép pályára, a Balatonfüredet látjuk vendégül a Sóstói Stadionban.

Fotó: vidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek