Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk nem foglalkozik az első mérkőzés eredményével, gólt, gólokat vár a csapattól az FTC elleni kupavisszavágón is.
„Ha lehetne választani az eddigi győzelmeink közül, akkor a szombati biztosan ott lenne a kedvencek között, mert tényleg az utolsó pillanatig mentek előre a srácok, aminek meg is lett a gyümölcse – erre a mentalitásra lehet építeni a Ferencváros ellen is. Úgy játszunk majd, mintha 0-0-ról indulna a párharc, különösebben nem változtatunk a játékunkon amiatt, mert egygólos előnnyel várjuk a visszavágót, tehát szeretnénk gólt, gólokat szerezni ma este is. Minden együttes életében előfordul az, hogy egyszer-kétszer gyengébben játszik, a Fradinál úgy tűnik, ez az idő most jött el, ettől azonban ők nem lettek gyengébb csapat, mint korábban. Kezdjük megszokni a Pancho Arénát is, ha a szurkolóink olyan hangulatot teremtenek, mint legutóbb, akkor tényleg hazai pályán érezhetjük majd magunkat “ – mondta Horváth Ferenc a Ferencváros elleni kupavisszavágó előtt.
Vezetőedzőnk és Thomas Doll értékelte a szerda esti kupameccset.
Hiába vezettünk Stopira góljával a 21. percben, végül megfordították a meccset a zöld-fehérek, 2-1-re nyertek és több idegenben szerzett góllal továbbléptek.
Az FTC vezetőedzője abban bízik, hogy csapata képes lesz megfordítani a párharcot.
5-7 Celsius-fokra és mérsékelt szélre számíthatunk szerda este Felcsúton.
Thomas Doll csapata a Honvédtól kapott ki bajnokin a hétvégén. Negyedik tétmeccsükön ez volt a második vereségük a zöldeknek 2016-ban.
Meccsnapon nem lesz jegyértékesítés a hazai szektorokba, ezért kérjük szurkolóinkat, ne induljanak el jegy vagy bérlet nélkül!