Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Fiatal támadónk azt is elárulta, mi volt számára a legemlékezetesebb pillanat Spanyolországban és, hogy mik a tervei a tavaszi szezonra.
- Véget ért a spanyolországi edzőtábor, melyen most először vettél részt az első csapat tagjaként. Hogyan értékeled az elvégzett munkát, és milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?
Remek körülmények között tudtunk készülni, a klub minden feltételt biztosított számunkra annak érdekében, hogy nekünk csak a labdarúgással kelljen foglalkoznunk. Minden igényt kielégített a szállásunk, kifogástalan pályákon készülhettünk, és játszhattuk le az edzőmeccseinket. Az ellátásunk is jó volt, nagyon finoman főztek. Imádom a halat, itt pedig rengeteg lehetőségem volt arra, hogy halat egyek. Jó csapatok ellen tudtuk gyakorolni felkészülési meccseken azokat a mérkőzés-szituációkat, melyeket az edzéseken gyakoroltunk. Amikor pedig nem volt meccsünk, akkor napi két edzést tartott Horváth Ferenc. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fáradtam el az edzőtábor végére, a hétvégét pihenéssel fogom tölteni, hogy hétfőtől megújult erővel tudjam folytatni a munkát.
- Mi volt a legemlékezetesebb pillanat számodra az edzőtáborban?
Sok emlékezetes élménnyel gazdagodtam az elmúlt másfél hétben. Az edzőmeccseken minden pályán töltött percet nagyon élveztem. A legemlékezetesebb pillanat mégis a beavatási szertartás volt. Néhány órával korábban tudtuk meg az idősebb játékosoktól, hogy lesz egy ilyen beavatás. Mi újoncok dönthettük el, hogy ki kezdi. Önként jelentkeztem, hogy én szeretnék először túlesni ezen. Amikor kiálltam a csapat elé, először nagyon izgultam, azonban amikor elkezdtem énekelni, és láttam, hogy a csapattársak milyen jól fogadják, akkor belelendültem, a végén pedig mindenki együtt énekelt velem. Ez egy igazán emlékezetes élmény volt számomra.
- Mik a terveid a tavaszi szezonra?
Szeretnék minél többet játszani a csapatban. Tudom, hogy senki nem kapja ajándékba a játéklehetőséget, azért nagyon keményen meg kell dolgozni, hiszen a keretben nagyon sok átlagon felüli képességű játékos van. A felkészülés további részében is keményen fogok edzeni, hogy bizonyítsam Horváth Ferencnek, bátran számíthat rám. A bajnokságban és a kupában is szeretnénk az élen végezni. Nehéz lesz, hiszen a Ferencváros előnye a pontvadászatban tetemes, és a kupában is ellenük fogunk játszani februárban.
Fiatal játékosunknak jólesett a pihenés, de már várta a folytatást.
Az m4sport.hu oldalán a szurkolók 10 gól közül választhatják ki a legszebbet. Géresi Krisztián Haladás ellen szerzett találata is versenyben van!
A fiatal támadó 2020-ig írt alá a Vidihez.
Az NB I-es góllövőlistát hármas holtversenyben, nyolc góllal vezető Feczesin mellett két szerb támadónk, Scsepovics és Lazovics is hét-hét gólig jutott, Géresi pedig öt alkalommal talált az ellenfelek kapujába bajnoki mérkőzésen.
Középpályásunk bízik benne, hogy a telet a tabella élén töltheti a csapat.
Támadónk és hátvédünk találkozott szurkolóinkkal az év utolsó bajnokija előtt.