hu en
2016. Január 14. 21:16  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
Két kemény edzéssel és egy beavatási szertartással folytatódott a spanyolországi edzőtábor

Csütörtök délelőtt még nem a labdáé volt a főszerep, délután azonban már előkerültek a játékszerek is. Este pedig Géresi Krisztián olyan produkcióval állt ki a csapat elé, amilyenre senki nem számított.

A spanyolországi edzőtábor második napja csütörtök reggel 8-kor a reggelivel kezdődött, majd 10 órától Horváth Ferenc vezényelt edzést a csapatnak. Ahogy azt vezetőedzőnk honlapunknak adott interjújában kiemelte, egyelőre még az erőnlét megszerzésén van a fő hangsúly, így nem csoda, hogy ekkor még a labdák a labdatartó zsákokban maradtak.

Az ebédet csendes pihenő követte, majd 16 órától ismét a közeli futballpályára utazott a csapat. Ekkor már labdás edzésen vettek részt a játékosok, amit szemmel láthatóan nagyon élveztek, pedig a foglalkozás intenzitása nem volt kisebb, mint a délelőtti tréningé.

19 órakor ültek le a játékosok a szálloda éttermében az asztalokhoz, hogy elfogyasszák a vacsorát. Amikor mindenki végzett, csapatunk fiatal labdarúgója, Géresi Krisztián állt ki a többiek elé - ekkor még csak kevesen tudták, mi is fog következni. Ahogy az ilyenkor lenni szokott egy újonccal, beavatási szertartáson esett át. A feladata, amit valószínűleg a csapat rutinos játékosai találtak ki neki, egyáltalán nem volt könnyű. Mindenki előtt énekelnie kellett. "Küsü" azonban nem esett kétségbe, és egyáltalán nem visszafogott produkciót mutatott be.

A magyar focicsapatok öltözőinek igen közkedvelt nótáját, Kis Grófo "Mert a nézését, meg a járását" énekelte el - a csapattársak és a szakmai stáb ütemes vastapsa mellett. Vélhetően a következő napokban hasonló feladatok várnak a többi újoncra is.

Addig azonban tovább folytatódik a kemény munka a futballpályán.
 

Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek