hu en
2015. Augusztus 20. 10:15  -  Acsai N. Ferenc   -   lechpoznan.pl
ELLEN-ÉRV
Maciej Skorza: „Az eséllyel az ellenféltől függetlenül élnünk kell”

A Lech Poznan edzője szeretné, ha csapata előnnyel utazhatna Székesfehérvárra.

„A klubnál mindenki tudja, hogy mekkora a jelentősége a Videoton elleni meccsnek, hiszen nagyon fontos lenne számunkra, ha továbbra is folytatni tudnánk az európai kupaszereplésünket. Négy éve erre várunk, megvan az esélyünk, hogy a csoportkörbe jussunk, ezzel az eséllyel az ellenféltől függetlenül élnünk kell. Az a cél, hogy minél nagyobb előnnyel tudjunk Magyarországra utazni. Örülök annak, hogy a szurkolók is ott lehetnek a meccsen, nekik köszönhetően még látványosabb lesz a mérkőzés, remélem közösen nagy előnyt tudunk szerezni a visszavágóra. A csapat az utóbbi időszak gyengébb szereplése miatt még keményebben dolgozott, át kellett gondolnunk, hogy miben hibáztunk és miben kell javulnunk. Tudom, hogy a Videotonnál is voltak problémák, de éppen ezért kell még óvatosabbnak lennünk – a bajnoki szereplésük nem tükrözi hűen ellenfelünk erejét. Vannak kérdőjelek velük kapcsolatban, hiszen új edző vezeti őket, figyelnünk kell például a pontrúgásokra, hogy azokkal ne lepjenek meg minket“ – mondta a mérkőzés előtt Maciej Skorza, a Lech Poznan vezetőedzője.
 

CÍMKÉK
edző 2015-2016 UEFA Európa Liga KKS Lech Poznan - Videoton FC
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek