hu en
2015. Augusztus 07. 13:19  -  Acsai N. Ferenc   -   Fotó: lechpoznan.pl/Adam Ciereszko
EL
A Lech Poznan vár a Vidire az Európa Liga rájátszásában

A lengyel bajnok elleni első meccsre idegenben kerül sor augusztus 20-án, a visszavágóra augusztus 27-én Sóstón. Jelen állás szerint a poznani összecsapást zárt kapuk mögött rendezik.

Pénteken kora délután sorsolták az Európa Liga rájátszásának párosításait Nyonban. A Vidi a lengyel bajnok Lech Poznant kapta, itt játszik Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás és Holman Dávid is. Az első meccset augusztus 20-án rendezik Poznanban, a visszavágót augusztus 27-én Székesfehérváron.

A Lech Poznan hétszeres lengyel bajnok, legutóbb az előző szezonban végeztek az élen. Ötször nyerték meg a kupát és ötször a Szuperkupát. A kék-fehér együttes játékosainak értéke 18.95 millió euró. Hazai meccseiket a 43 ezres INEA Stadionban vívják.

A Lech Poznant 1922-ben alapították, először 1947-ben szerepeltek a lengyel első osztályban, első bajnoki címüket 1983-ban szerezték. Tavaly az izlandi Stjarnan ellen estek ki az Európa Liga 3. selejtezőkörében, előző évben litván Zalgiris Vilnius jelentette a végállomást, szintén a 3. körben. A 2010-2011-es szezonban az Európa Liga legobb tizenhat csapat közé jutottak, ahol végül a portugál Braga állította meg őket. 

Poznan 865 km távolságra található Székesfehérvártól közúton. A Lech Poznan hivatalos honlapjának beszámolója szerint - az UEFA döntése értelmében - a Vidi elleni EL-meccset zárt kapuk előtt kell lejátszani. A döntés ellen fellebbez a lengyel csapat.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek