Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk azt is elárulta, vajon bemutatkozhat-e már a Haladás ellen Rudolf Gergely.

"A bajnokság második fordulójában, az első hazai bajnokinkon a szezonban, egyértelműen a győzelem a célunk. A Haladás hozzánk hasonlóan vereséggel rajtolt, így biztos, hogy ők is kettőzött erővel fognak küzdeni, és az is biztos, hogy nekik is a 3 pont megszerzése lesz a céljuk. A kezdőcsapaton több helyen is változtatni fogok, hiszen futószalagon játsszuk a tétmeccseket. A héten a keretünk tovább erősödött, azonban Rudolf még nem lesz ezúttal csapatban, körülbelül két hét múlva debütálhat majd a Vidiben. Ott lesz viszont már a kispadon a Juventustól kölcsönbe érkező Alhassane Soumah, és minden bizonnyal pályára is fog lépni a Haladás ellen" - nyilatkozta honlapunknak Bernard Casoni vezetőedző.
Bernard Casoni: "Bízunk benne, hogy kemény munkával sikerül tovább lépnünk"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2015. Július 25.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
A Haladás nyerni tudott Sóstón
VIDEOTON FC - SZOMBATHELYI SWIETELSKY-HALADÁS 0-1 (0-0) @ 2015. Július 25.
Főleg az első félidőben nagyon sok helyzetünk volt, ezek kimaradtak, a második félidőben pedig öngólt szereztünk, ezzel végül nyert a Haladás.
Mészöly Géza: "A Vidi egyéniségeit csapatként kell semlegesítenünk"
ELLEN-ÉRV @ 2015. Július 25.
A Haladás vezetőedzője szerint a meccs elejétől veszélyesen kell futballoznia együttesének.
Estére felfrissülést hozó hidegfront érkezik
IDŐJÁRÁS @ 2015. Július 25.
A Haladás elleni bajnokin már széllökésekre is lehet számítani.
Szurkolói infók a Haladás elleni bajnokira
SZURKOLÓI @ 2015. Július 23.
A Sóstói Stadion kapui 16.00-kor nyitnak szombaton, szurkolói buszok is közlekednek majd a városban. Bérlettel nem rendelkező szurkolóinknak javasoljuk, hogy vásárolják meg elővételben belépőiket.
Megerősített Haladás érkezik Sóstóra
ELLENFÉL-LES @ 2015. Július 23.
A szombathelyiek nem kezdték jól a szezont, otthon kaptak ki az FTC-től, a Vidi ellen javítanának.



















