Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A TNS vezetőedzője azt is elárulta, hogy nem lehetetlen küldetés kiharcolniuk a továbbjutást Székesfehérváron.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/18068_z46oVl2JCZ.jpg)
"Az első mérkőzés nagyon szoros volt, egyenrangú ellenfelei voltunk a Videoton FC-nek. Úgy érzem, a döntetlen reálisabb eredmény lett volna a látottak alapján. A mérkőzés elején volt egy hatalmas helyzetünk, ha az bemegy, minden másképp alakulhatott volna. A mai visszavágón a hőségnek óriási szerepe lesz, ritkán játszunk ilyen időjárási körülmények között. Ellenfelünk semmivel sem tudott bennünket Walesben meglepni, pont azt játszották, amire számítottunk. Több mérkőzésüket is megnéztük felvételről, és alaposan kielemeztük a Videoton FC-t. Tudtuk, hogy az első 20 percet fogják megnyomni, így is történt. Nekünk nem kell változtatnunk a taktikánkon, de lesznek a játékunkban új elemek, amiket most még nem árulok el. 30% esélyt adok magunknak arra, hogy továbbjutunk, de a hátrányunk nem ledolgozhatatlan. Persze csalódottak lennénk, ha nem jutnánk tovább, hiszen 15 éves történetünk során most juthatnánk a legtovább a BL-ben. Ahhoz, hogy továbbjussunk, nekünk nagyon jól kell játszanunk, míg ellenfelünknek rossz napot kell kifognia. Amennyiben mégsem sikerülne valóra váltanunk az álmunkat, akkor büszkén, emelt fővel szeretnénk búcsúzni" - nyilatkozta a TNS vezetőedzője, Craig Harrison.
![](_files/news/small/18074_a3R5X7FTL8.jpg)
A TNS 1-0-ra nyerte a rendes játékidőt, a hosszabbításban Gyurcsó találata továbbjutást ért. A következő körben a fehérorosz BATE Boriszovval játszunk.
![](_files/news/small/18073_qGFPlAD7sE.jpg)
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
![](_files/news/small/18070_TUy98XoL05.jpg)
A mérkőzés ideje alatt 27-29 Celsius-fok várható.
![](_files/news/small/18064_1EcwzBPWX8.jpg)
Csapatunk vezetőedzője az esti BL-selejtező előtt nyilatkozott.
![](_files/news/small/18066_XcTDEnk0WK.jpg)
A szerdán 20:30-kor kezdődő Bajnokok Ligája selejtezőmérkőzésen, a Sóstói Stadionban lesznek előszőr megvásárolhatók a Videoton FC új, egyedi tervezésű csapatmezei.
![](_files/news/small/18065_tDp7GrQdUl.jpg)
Kedden kora este Bernard Casoni vezetőedző és Gyurcsó Ádám, a walesiek elleni odavágón győztes gólt szerző szélső tartott sajtótájékoztatót. 17.30-tól edzett is a csapat.