Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A BL-selejtezőt megelőző utolsó felkészülési meccsre a centerpályán kerül sor, csak a MOL Tribün lesz nyitva, ahova szurkolóink ingyen léphetnek be.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/17992_6qaKQLCwhE.jpg)
Július 8-án, szerdán, 18.30-tól a Dunaújváros PASE együttesét fogadjuk idei utolsó felkészülési mérkőzésünkön.
A találkozót a Sóstói Stadion centerpályáján rendezik. A kapuk 17.30-kor nyitnak és csak a MOL Tribün lesz nyitva, a belépés ingyenes. A nézőtéri büfék üzemelni fognak.
Frissítés - július 8. 13.00
A meteorológiai előrejelzések szerint szerda késő délután akár 90 kilométer/órát meghaladó széllökések is várhatók, illetve intenzív, nagyméretű jégesőre, felhőszakadásra is fel kell készülni.
A két klub kedden úgy döntött, a felkészülési mérkőzést megrendezik, de az eredeti időpontnál előbb, 16.00-tól. A Videoton FC vezetése már hétfő este úgy döntött, hogy a szurkolók biztonságának érdekében nem lesz nyílt a mérkőzés, ez továbbra is érvényben van.
![](_files/news/small/19693_VuhtBP7CpX.jpg)
Bosnyák játékosunk szerint erős ellenféllel szemben nyújtott jó teljesítményt a csapat.
![](_files/news/small/19010_37uan6fwBe.jpg)
Vezetőedzőnkkel a felkészülésről és a hamarosan kezdődő tavaszi idényről beszélgettünk.
![](_files/news/small/18983_DzNigjPmp8.jpg)
A Vidi vezetőedzője és Kondás Elemér értékelte a két csapat első szombati meccsét.
![](_files/news/small/18974_Frn9mGbSqx.jpg)
A szerdai, Maribor elleni felkészülési meccs után csütörtökön délelőtt és délután is gyakorolt a csapat.
![](_files/news/small/18964_m7pWZV5krY.jpg)
A Bad Radkersburgban lévő szálláshoz közel gyakorolt a csapat kedden, szerdán következik a Maribor elleni edzőmeccs.
![](_files/news/small/18962_CBke3tnPjp.jpg)
Csapatunk autóbusza kedden kora délután gördült be Bad Radkersburgba. 14.30-tól egy közeli edzőpályán gyakorolnak a játékosok.